péntek, május 9, 2025
Home Iphone Az iOS egyik fontos funkciója már nem elérhető iPhone 13-a modelleken

Az iOS egyik fontos funkciója már nem elérhető iPhone 13-a modelleken

A telefon bemutatása közben elfelejtették megemlíteni, hogy egy népszerű funkció kikerül az új generációból.

Már hosszú hónapok óta velünk vannak az iPhone 13. generációjának modelljei, így mostanra abban bízhattak a felhasználók, ha voltak is az indulásnál olyan funkciók, amik valamilyen oknál fogva nem voltak elérhetőek, azok biztosan mostanra javítva vagy pótolva lesznek.

Mint kiderült, teljesen igazuk volt, ennek azonban aligha örül majd valaki.

Történt ugyanis, hogy az iPhone 13 különféle modelljeinek a tulajdonosai észrevették, hogy a telefonokban nem elérhető a hívás közbeni zajszűrés funkció. A megjelenéskor ezt sokan annak tudták be, hogy még friss a hardver, minden bizonnyal később nekik is elérhetővé válik ez a kisegítő lehetőség. Ez azonban nem így történt, amit most már az Apple is megerősít.

A 9to5Mac egyik olvasója felvette a kapcsolatot az Apple támogatással az üggyel kapcsolatban, akik hosszas nyomozás után tértek vissza a vásárlóhoz, hogy bizony az iPhone 13-as modellek már nem támogatják ezt a funkciót, így hiába is várnának a feltűnésére a felhasználók.

A korábbi modelleket használóknak úgy tűnik nincs félnivalójuk, az Apple visszamenőleg nem vonja ki az opciót a forgalomból, az iPhone 13-as készüléket használóknak pedig a legjobb megoldás a Control Centerben elérhető Voice Isolation bekapcsolása.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Most Popular

Aviator Game ️ Perform Online Around The Official Website In India

"Perform Aviator Game Around The Official WebsiteContentAviator Game Features OfferedWhy Has Spribe, The Organization Behind The Aviator, Been So Effective? How To Experience The...

Bahis Şirketi Online Spor Bahisleri Bahis Şirketi 1xbet Com

1xbet Türkiye 1xbet Sah Sitesi Ve 1xbet Tr Ile Spor Bahisleri"ContentBet’te Bonus Almak Için Minimal Yatırım Tutarı Nedir? Bet Canlı Bahis SeçenekleriBet Mobil Uygulaması Nasıl...

Mostbet Casino Cz Oficiální Stránky Přihlášení Some Sort Of Sázky Online

A Melhor Plataforma De Apostas E Casino OnlineContentAceite Os Bônus Mostbet AgoraIosO Agente De Apostas Está Disponível Em Virtude De Dispositivos Móveis? Mobile CasinoTotalizadorInformações...

Apostas Desportivas Site De Apostas Vave Online Bónus

"Login Mostbet GuiaContentMostbet Para DispositivosAs Melhores Apostas OnlineComo Fazer O Tiro No Mostbet Through Pix? Mostbet Iphone App: Como Fazer Down Load No Android...

Recent Comments