kedd, július 8, 2025
Home Iphone Ilyen újdonságokat hozhatnak a 2021-es iPhone-ok

Ilyen újdonságokat hozhatnak a 2021-es iPhone-ok

Kisebb szenzorsáv, LiDAR-szkenner és szenzoreltolásos optikai képstabilizálás jellemezheti majd az iPhone 13 mobilokat.

Az Apple 2017-ben alaposan áttervezte az iPhone mobiljait, az iPhone X által képviselt dizájnt pedig még az iPhone 12-vel, négy generációval később is megtartotta. Eddig még a kijelző felső részén lévő szenzorsáv sem lett kisebb.

A DigiTimes azonban iparági forrásoktól úgy értesült, hogy a 2021-es modelleknél végre már lecsökkentik az érzékelősziget méretét. Ezt már többször lehetett hallani, így lassan biztosra vehető ez a változtatás.

Forrás: macrumors

A kisebb szenzorsávon felül elmondható, hogy az iPhone 13 (egyesek szerint iPhone 12S) széria megint négy új modellt hoz majd, és a lapos szélű dizájnnál marad.

Az újdonságok között lesz a LiDAR-szkenner (ami most csak a Pro modelleken elérhető), valamint a szenzoreltolásos optikai képstabilizálás (ami pedig csak az iPhone 12 Pro Maxnél adott). A drágább verziók nagyobb lencséket is kapnak majd.

Most Popular

Official Site

Site Oficial De Cassino Online E Apostas Zero BrasilContentApostas Ao VivoO Agente De Apostas Está Disponível Para Dispositivos Móveis? Bônus Mostbet E Ofertas PromocionaisCódigo...

Faça O Get Access E Jogue Online

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Casino BrContentVale A New Pena Apostar Not Any Mostbet?"Prós Elizabeth Contras - Aplicativo E SiteMostbet...

Mostbet Brasil: Web-site Oficial, Inscrição, Bônus 15 000r$ Entrar

Apostas Desportivas Site De Apostas Vave Online Bónus"ContentProcesso De Registro Electronic VerificaçãoMostbet App Bd LoginApostas Ao VivoComo Arriesgar Na MostbetApostas Esportivas Mhh MostbetComo Obter...

Zakłady sportowe – jak grać żeby wygrać poprzez inteligentne typowanie

Zakłady sportowe – jak grać żeby wygrać poprzez inteligentne typowanieZakłady sportowe mogą być nie tylko formą rozrywki, ale także sposobem na systematyczne wygrywanie, jeśli...

Recent Comments