péntek, július 11, 2025
Home Iphone Javításra küldte egy nő az iPhone-ját, feltöltötték Facebookra a rajta tárolt szexvideót

Javításra küldte egy nő az iPhone-ját, feltöltötték Facebookra a rajta tárolt szexvideót

2021.06.07. 21:25

Több millió dolláros kártérítést fizet az Apple egy oregoni nőnek, mert kiszivárgott több, róla készült meztelen kép és egy szexvideó, amit a telefonján tárolt – adta hírül a Telegraph.

Az ügyet külön kínossá teszi, hogy a cég kiemelten ügyel a termékek javításának minél szorosabb kézben tartására, amit éppen azzal indokol, hogy így tudja a személyes adatok védelmét garantálni. 

Az eset még 2016-ban történt, ekkor a nő még diák volt. Amikor javításra küldte telefonját az Apple alvállalkozója, a Pegatron által üzemeltetett szervizbe, két alkalmazott átnézte a képeit, s feltöltöttek a lány saját Facebook-oldalára egy szexvideót és tíz képet, amelyeken „a vetkőzés különféle szakaszaiban” volt látható. Amikor a barátai szóltak neki, a lány azonnal eltávolította azokat, majd beperelte az Apple-t, amiért nem vigyáztak a személyes adataira, és súlyos érzelmi gyötrelmet okoztak neki.

Ítéletre azonban végül nem került sor, ugyanis a két fél peren kívül megegyezett. Az nem derült ki, hogy pontosan mekkora összegben, de a bírósági iratok több millió dollárról tanúskodnak, a nő ügyvédje pedig ötmillió dollárt követelt korábban.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Most Popular

Alle Aktuell Boni Darüber Hinaus Promo Codes

Vulkan Las Vegas Bonus » Seven Codes & Gutschein Ohne EinzahlungContentWie Funktioniert Der Promo Code Bei Vulkan Vegas? Promo Requirements Sind Hilfreich – Schlagen...

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet On Line Casino Br

Faça To Login E Jogue OnlineContentDetalhes Para Contato Do Suporte Da MostbetCadastro Through Redes SociaisBenefícios Exclusivos Para BrasileirosE-sports E Apostas Virtuais Na Casa Para...

Faça O Login E Jogue Online

Mostbet ᐉ Bônus Para Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment BrContentComo Superar Dinheiro? Como Posso Fazer Um Depósito? Como Se Cadastrar E Produzir...

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Recent Comments