csütörtök, július 31, 2025
Home Iphone Az iPhone is vészhelyzetet okoz a segélyhívókon

Az iPhone is vészhelyzetet okoz a segélyhívókon

Gyakran motorcsónakozás és quadozás közben hívogatják véletlenül a 911-et.

Néhány nappal ezelőtt jelentős médiavisszhangot keltett, hogy egyre súlyosabb problémát jelentenek a segélyhívók számára az álmukban telefonálók, az érintettek alvás közben véletlenül aktiválják az Apple Watch okosóráikon az SOS-funkciót. Ugyan az operátor bejelentkezésekor tipikusan felébrednek és tisztázzák a helyzetet, ám így is komoly gondot jelent a telefonközpontok számára a hívásaik kezelése.

A kép csak illusztrációForrás: Shutterstock / Nomad_Soul

Most kiderült, hogy az iPhone vészhívási funkciója is komoly bajforrás, ennek az aktiválásához egymás után ötször, gyors tempóban le kell nyomni a bekapcsológombot. A Wisconsin államban lévő Langlade megye seriffhivatala szerint idén már 700 téves segélyhívás érkezett emiatt a helyi központba, gyakran motorcsónakozóktól és quadokkal száguldozóktól, elnyomódik a zsebükben a telefon.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy az álmukban telefonálókkal ellentétben ők a jelentős környezeti zaj miatt gyakran nem hallják meg, mikor hallózni kezd a segélyhívó munkatársa.

A gyors segélyhívási funkció természetesen kikapcsolható, azonban így szükség esetén nem áll majd rendelkezésre.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Most Popular

Casino Without Swedish License 2025 » Without Spelpaus

Hitta Bästa Casinon Utan Spelpaus Hos Spelpaus Co!ContentDags Att Börja Spela Casino Utan Spelpaus! Snabbaste Metoder På Casinon För Insättningar Och Uttag Med Direktbetalning?...

Play Blackjack Online Free Of Charge 1-12 Players, Not Any Ads”

Blackjack Instantly Play Black Jack Online For Cost-free!ContentGambling GuideThe Best Real Cash On-line Blackjack Bonuses"Greatest Online Blackjack Actual Money Casino Sites & Apps To...

Download Aviator Online Sport Apk For Google Android Free Latest Version

Aviator Game Apk For Android DownloadContentDownload Aviator - Online Game Apk For AndroidTop 10 Online Casinos To Enjoy Aviator Game Throughout IndiaDifference Involving Mobile...

Machines À Sous Gratuites Pratiquer Gratuitement Sur Lucky8

Machines Some Sort Of Sous Gratuites: Amusements De Casino En Ligne En Ligne En 2025ContentCasino En Segment: Le Guide Dieses Meilleurs CasinosFootball SlotDécouvrez Les"...

Recent Comments