vasárnap, június 1, 2025
Home Iphone A Pfizer az új iPhone?

A Pfizer az új iPhone?

A pénteki nap egyik jelentős eseménye volt, hogy megrohamozták az emberek a kórházakat Pfizer-vakcináért, miután a miniszterelnök a Kossuth rádióban elmondta, hogy pénteken lehet időpontot foglalni Pfizer-vakcinával való oltásra. Ezután összeomlott a foglalási oldal, és az interneten elterjedt, hogy időpont nélkül is oltanak ott, ahol van vakcina.

Még aznap a HírTV-ben a Századvég politológusát, Kiszelly Zoltánt a HírTV műsorvezetője, Velkovics Vilmos kérdezte a pfizeres esetől. A beszélgetés lényege dióhéjban annyi, hogy a politológus szerint a fiatalok

úgy sorakoztak Pfizerért, mint az új iPhone-ért.

A politológus azt is mondta, hogy azok álltak pénteken sorba, akik bedőltek az ellenzék blöffjének, hogy csak a Nyugaton elismert vakcinákkal beoltva lehet majd nyugatra utazni. Úgy látja továbbá, hogy ha a fiatalok a kormányra hallgattak volna, nem kellett volna 3-4 órát sorban állniuk. Továbbá a beszélgetésből kiderült, hogy a Századvég friss kutatása szerint

a válaszadók háromnegyede elégedett a kormány oltási gyakorlatával.

A kutatóintézet szerint 61 százalék elégedett a magyar járványkezeléssel, ezzel szemben Brüsszelével csak 37 százalék.

Most Popular

Mostbet ᐉ Bônus Para Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet On Line Casino Br

Site Estatal Da Mostbet País Brasileiro Apostas Esportivas At The Cassino No BrasilContentComo Sacar Dinheiro? Mostbet Login: CassinoBônus Na MostbetPerguntas Frequentes" "Em Relação À...

Зеркало Mostbet Как идти На Рабочий Сайт

Зеркало Мостбет Рабочее сегодняContentМостбет Зеркало Ежедневно ОбновляетсяЗачем невозможно Зеркало Мостбет?Основные преимущества Мобильного Приложения:Как сделали Ставки?Сохраняются разве Все Функции Сайта На Зеркале?Как Внести банк И...

Mostbet Gambling Establishment Cz Oficiální Stránky Přihlášení A Sázky Online”

Site Formal De Cassino On-line E Apostas Not Any BrasilContentO Cassino E Locuinta De Apostas Mostbet É Confiável? É Possível Assistir A Transmissões Ao...

Доступ ко Онлайн-логину И знаменательное Счета

Онлайн-казино И Ставки На Спорт официальному СайтContentПодарки от Mostbet!Весь Мир Ставок У Вас и Кармане"(мостбет) Mostbet Зеркало официальным Сайта Рабочее на СегодняМобильное Приложение МостбетБонусы...

Recent Comments