péntek, május 9, 2025
Home Iphone Leállíttatná egy kínai cég az iPhone gyártását

Leállíttatná egy kínai cég az iPhone gyártását

Egy évtizede vádolja már szabadalomsértéssel az Apple-t.

Folytatódik a Xiao-i Robot és az Apple jogi huzavonája, a kínai vállalat szerint a Siri hangasszisztens sérti egy chatrobotos szabadalmát. Az emiatt indított jogi eljárás állása jelenleg döntetlen: a kínai bíró nem volt hajlandó az Apple kérésére érvényteleníteni a szabadalmat, azonban a Xiao-i kérését is megtagadta, hogy tiltsa be a szabadalomsértőnek vélt termékek kínai forgalmazását.

A kép csak illusztrációForrás: Bruno Cervera / Pexels

Most újabb lépést tett a felperes, ezúttal az összes Sirivel szerelt iPhone gyártását és exportját kívánja betiltatni Kínában. Az időzítés jó eséllyel nem véletlen, hiszen az Apple a jövő héten fogja bejelenteni az iPhone 13 termékcsaládot, a kínai gyártópartnerei épp állami segítséggel toborozzák a gyári munkásokat, hogy sikerüljön eleget gyártani a készülékekből.

Nem lenne meglepő, amennyiben a Xiao-i kérését ezúttal is elutasítaná a bíró, hiszen egyrészt már korábban is megtette az aránytalansága miatt, másrészt pedig az Apple csúcson pörgő termelésének leállíttatásával nemhogy méhkasba, de rögtön lódarazsak fészkébe nyúlna.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Most Popular

Aviator Game ️ Perform Online Around The Official Website In India

"Perform Aviator Game Around The Official WebsiteContentAviator Game Features OfferedWhy Has Spribe, The Organization Behind The Aviator, Been So Effective? How To Experience The...

Bahis Şirketi Online Spor Bahisleri Bahis Şirketi 1xbet Com

1xbet Türkiye 1xbet Sah Sitesi Ve 1xbet Tr Ile Spor Bahisleri"ContentBet’te Bonus Almak Için Minimal Yatırım Tutarı Nedir? Bet Canlı Bahis SeçenekleriBet Mobil Uygulaması Nasıl...

Mostbet Casino Cz Oficiální Stránky Přihlášení Some Sort Of Sázky Online

A Melhor Plataforma De Apostas E Casino OnlineContentAceite Os Bônus Mostbet AgoraIosO Agente De Apostas Está Disponível Em Virtude De Dispositivos Móveis? Mobile CasinoTotalizadorInformações...

Apostas Desportivas Site De Apostas Vave Online Bónus

"Login Mostbet GuiaContentMostbet Para DispositivosAs Melhores Apostas OnlineComo Fazer O Tiro No Mostbet Through Pix? Mostbet Iphone App: Como Fazer Down Load No Android...

Recent Comments