vasárnap, július 13, 2025
Home Blog Page 374

Ilyen lesz az első ARM-alapú Apple MacBook

0

Akár 20 órás üzemidőt is hozhat az első ARM-alapú, A14X Bionic lapkával szerelt MacBook.

Egyre több dolog körvonalazódik az Apple következő, 12 hüvelykes MacBookjával kapcsolatban, ami a cég első ARM-alapú laptopja lesz. A Twitteren keringő információk alapján október 27-én, egy különleges rendezvényen mutatják majd ezt be, a MacBook Pro 13-mal egyszerre. Ezek vételára 799 és 1099 dollár lesz, persze itt az alapmodellről van szó.

Forrás: techradar

Állítólag a 12 hüvelykes MacBook Retina-kijelzőt kap, 8 vagy 16 GB RAM-mal, 256, 512 GB-os vagy 1 TB-os SSD-vel, passzív hűtésű A14X Bionic lapkával. Ez utóbbinak hála az üzemidő 15-20 óra lesz.

Az új laptop 1 kilogrammnál is könnyebbnek ígérkezik, de sajnos egyetlen USB-C port lesz csak rajta, ezen keresztül kell majd adatokat átvinni és a töltést megoldani. Drágán persze biztos lesz hozzá USB-s hub, de elkeserítőnek hangzik az is, hogy a sok éve nem frissített 720p-s webkamerát most sem fejlesztenék, és a billentyűzet megint a sokat kritizált pillangómechanikás gombokat kaphatja.

Olcsóbbak lehetnek az Apple ARM-alapú MacBookjai

0

A jelenlegi, Intel processzoros MacBookokhoz képest csökkenhet a vételár.

Sok szivárgás volt már az Apple ARM-alapú MacBookjairól, amelyek a pletykák szerint egy éven belül leváltják a jelenlegi modelleket. Nemrég arról szóltak a hírek, hogy az Apple 12-magos ARM-alapú processzort tenne a 12 hüvelykes MacBookba, ami 5 nm-es gyártástechnológiával készülne.

Forrás: apple

Arról is beszélnek már továbbá, hogy ez a 12 hüvelykes MacBook egy október 27-i eseményen debütál majd, 6 héttel az iPhone 12 modellek bemutatója után. Ez utóbbiak négy verzióban, három kijelzőméretben jöhetnek.

A másik ARM-alapú Apple laptop a MacBook Pro 13 lesz idén, ezen Touch Bar is lesz, illetve aktív hűtés. Ennek a vételára 1099 dollár lehet a pletykák szerint, míg a 12 hüvelykes MacBook 799 dollárba kerülhet. Ez azt jelenti, hogy 200 dollárral lennének olcsóbbak, mint a jelenlegi azonos belépőmodellek Intel processzorral.

Üzleti ügyfeleknek is elérhető az Apple Pay a CIB-nél

0
A Portfolio legtöbb tartalma ingyenesen hozzáférhető, ahogy ez a cikk is.
A médiapiaci helyzet azonban folyamatosan változik: ha támogatni szeretnéd a minőségi gazdasági újságírást, és szeretnél részese lenni a Portfolio közösségnek, akkor fizess elő a Portfolio Signature cikkeire. Tudj meg többet

Az Apple Pay szolgáltatással használt bankkártya tényleges kártyaszámait sem a készülék, sem az Apple szerverei nem tárolják. A program egy egyedi azonosítót (Device Account Number) rendel a kártyához, amelyet titkosított formában, biztonságosan tárol a készülék biztonsági moduljában (Secure Element). Minden tranzakció engedélyezése egyedi, alkalmanként változó biztonsági kód alapján történik.

Ráadásul a jelenlegi járványügyi helyzetben különösen előnyös az Apple Pay használata, hiszen érintésmentes fizetést tesz lehetővé, és a vásárlás összegétől függetlenül a legtöbb POS terminálnál nincs szükség PIN kód megadására sem az Apple Pay-jel történő fizetések során.

Az Apple Pay egyszerűen beállítható, és aktiválásakor a bankkártyák minden előnye továbbra is elérhető a felhasználók számára. Az üzletekben az Apple Pay az iPhone SE, iPhone 6 és újabb készülékek, valamint az Apple Watch óra segítségével is használható.

Az Apple Pay-t elfogadó alkalmazásokon és weboldalakon keresztül egyszerűen lehet online vásárolni a Touch ID segítségével, vagy iPhone X-en az oldalsó gomb kétszeri megnyomásával a képernyőre nézve Face ID arcazonosítással. Az Apple Pay szolgáltatással nem kell hosszú számlanyomtatványokat kitölteni, vagy újra és újra begépelni a szállítási és számlázási adatokat. Termék vagy szolgáltatás mobilalkalmazásról vagy Safariról történő kifizetésekor az Apple Pay az iPhone 6 és újabb telefonokon, iPhone SE, iPad Pro, iPad (ötödik generációs), iPad Air 2 és iPad mini 3 készülékeken, valamint ezek újabb modelljein működik. Ezenkívül a 2012-ben vagy azután bevezetett, macOS Sierra operációs rendszerrel működő Mac számítógépről is intézhető a fizetés, amelyet ezután iPhone 6 vagy újabb készülékről, illetve Apple Watch okosóráról, vagy az új MacBook Pro-ra telepített Touch ID-val lehet visszaigazolni.

Betörheti a MacBook kijelzőjét a kameratakaró

0

Lecsukott állapotban kevés a hely a fedlap és a tapipad között.

Rendkívül fontos problémára hívta fel a magánszférájukat különösen féltők figyelmét az Apple, a MacBookok webkamerájának letakarására árult takarókütyük akár gazdasági totálkárosra is törhetik a laptopokat.

Az üveget és a panelt is betörhetik a kameratakarókForrás: koolbe / Reddit

A támogatási oldal szerint az jelenti a gondot, hogy összecsukott állapotban nagyon kevés hely van a touchpad és a webkamera között. A fedlap lecsukása esetén a kamera lencséje elé ragasztott takaróelem feszíteni fogja a fedlapot, ráadásul pont középen: egy határozottabb lecsukás, vagy a fedlapot érő valamilyen extra nyomás esetén (például a laptop hátizsákban való mozgatásakor)

elrepedhet a panel előtti üveg, vagy maga a kijelző.

Az Apple emiatt nem javasolja a kameratakarók használatát, továbbá felhívta a figyelmet, hogy a kamera aktiválódása esetén mindig bekapcsol a szenzor melletti jelzőfény, így nem lehet teljes titokban leselkedni a felhasználók után.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Egy éven belül minden inteles MacBookot leválthat az Apple

0

Az idei év végén kezdik meg az ARM-processzoros MacBook Pro 13 és MacBook Air sorozatgyártását.

Egy ideje már tudjuk, hogy saját processzorra tér át a MacBookok piacán az Apple, azonban az Intel addig is támogatja a gyártót. A MacRumors beszámolója alapján azonban Ming-Chi Kuo azt mondja, hogy az Apple felgyorsítja az átállási folyamatot, és egy éven belül az összes Intel processzorral szerelt laptopját leváltja ARM-alapú modellre. Új MacBook Pro és MacBook Air modellek is jönnek.

Forrás: apple

A jól értesült elemző forrásai szerint az Apple az idei negyedik negyedévben kezdi el sorozatgyártani az ARM-alapú MacBook Pro 13-at, majd nem sokkal azután az új MacBook Airt is. Ezek megjelenési dátuma még nem ismert, de 2021 második és harmadiknegyedévében megkezdődik a 14 és 16 hüvelykes MacBook Pro sorozatgyártása is, ARM-alapokon. Az elemző szerint ezek a laptopok új dizájnt hoznak magukkal.

Az ütemterv alapján az Apple mindössze egy év alatt leváltja a teljes MacBook-kínálatot, azt ugyanakkor nem tudni, hogy melyik új modell mikor válik elérhetővé. Elvileg azonban jövő tavasszal már MiniLED-kijelzős modellek is lesznek.

Újra elkezdett üzleteket bezárni az Apple a koronavírus miatt

0
A Portfolio legtöbb tartalma ingyenesen hozzáférhető, ahogy ez a cikk is.
A médiapiaci helyzet azonban folyamatosan változik: ha támogatni szeretnéd a minőségi gazdasági újságírást, és szeretnél részese lenni a Portfolio közösségnek, akkor fizess elő a Portfolio Signature cikkeire. Tudj meg többet

Ismét elkezdett üzleteket bezárni az Apple az Amerikában egyre terjedő koronavírus-járvány közepette. Újabb 30 üzlet bezárásáról döntött a vállalat, ma Florida, Mississippi, Texas és Utah államban zárt be üzleteket, holnaptól pedig Alabama, Kalifornia, Georgia, Idaho, Nevada és Oklahoma államban zár be boltokat az Apple.

Ezzel együtt összesen 77 amerikai üzlete lesz zárva 271-ből.

Az amerikai technológiai óriás az elsők között kezdett el üzleteket bezárni a járvány kezdetekor. Már éppen elkezdte újranyitni az üzleteit az Egyesült Államokban, amikor ismét lendületet vett a fertőzés, így ismét a bezárások mellett döntött.

Az Apple árfolyama esik a hírre, 0,1 százalékos mínuszban van a papír.

Látványorgiát ígér az Apple Alapítvány-feldolgozása

0

Az Apple Apple TV+ nevű streamingszolgáltatásának egyelőre még nincs meg az a nagy dobása, ami a The Mandalorian a Disney+-nál, vagy a Trónok harca volt az HBO-nak, és ami A Gyűrűk Ura-sorozat lehet az Amazonnak. A mostani kínálatban vannak nagyon jó dolgok (The Morning Show, For All Mankind, Defending Jacob) és közepesen sikerültek (See), de olyan sorozat, amit évekkel később is emlegetnének, egyelőre nem akadt. A készülőben levő tucatnyi ötlet közül a korábban az HBO-t is megjárt Alapítvány-sorozat viszont igencsak ilyen lehet.

[embedded content]

Isaac Asimov eredetileg három regényben írta meg a történetet, amihez harminc évvel a könyvek megjelenése után még négy regény írt, és beillesztette a robotokról szóló ciklusába, szóval, ha az Apple nagyon akarja, kb. 2050-ig el lesz látva alapanyaggal. Az eredeti trilógiánál maradva, sokáig megfilmesíthetetlennek tartották, és nemcsak azért, mert nagyszabású, hanem mert az első két kötetben istenigazából nem történik semmi, azon kívül, hogy a szereplők egymással beszélgetnek.

A történet nagyon vázlatosan: a Galaktikus Birodalom hanyatlik (vagy 22 000 évvel vagyunk a jövőben), Hari Seldon matematikus pedig a pszichohistória (matematikán alapuló szociológia) segítségével megjósolja, hogy a Birodalom bukása elkerülhetetlen, amit 30 000 évnyi sötétség és káosz követ, míg a Második Birodalom meg nem születik. Seldon kidolgoz egy tervet arra, hogy ez a 30 000 év mindössze ezer évre redukálható legyen: ehhez szükséges két, a galaxis ellentétes végein, titokban létrehozott és működő Alapítvány, melyek feladata, hogy a civilizáció és a tudomány vívmányait megőrizve az új rend alapkövei legyenek.

Ebből az alapból készíti a sorozatot az Apple, láthatóan nem sajnálva a pénzt David S. Goyer showrunnertől, és ha a fenti előzetesből indulunk ki, ez a sorozat a látványvilágát tekintve mindent lever, amit eddig a tévében láthattunk. Seldont Jared Harris alakítja, a császárt Lee Pace, bemutató 2021.

Ne maradjon le semmiről!

Dobta az Apple az Intelt, saját fejlesztésű processzorokra áll át

0

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója némileg szokatlan módon politikával kezdte a teljesen online környezetbe áthelyezett fejlesztői konferenciát, a 2020-as WWDC-t. Leginkább az egyenlőség fontosságáról beszélt az Egyesült Államokban kialakult helyzet kapcsán, és elmondta, hogy a vállalata több millió dollárt adományoz különböző ügyekre, így az oktatásra, de segítenek például az egészségügyi dolgozóknak is, akik a koronavírus-járvány alatt elképesztően sokat dolgoztak.

Azt is felvázolta, hogy a közel egy hétig tartó konferencia hogy fog zajlani: rengeteg különböző előadással és beszélgetéssel készülnek, melyeket mind online közvetítenek majd az Apple Park különböző helyiségeiből, és lehetőség lesz élőben beszélgetni az Apple munkatársaival is.

Forrás: Apple

iOS és iPad OS – felzárkózás

Ezt követően Craid Federighi állt a virtuális színpadra, és bejelentette, hogy érkezik az iOS 14 – így tehát a korábbi pletykák nem igazolódtak be, hogy az operációs rendszert átnevezik iPhone OS-re. A rendszerért felelős vezető legfontosabb bejelentése arra nyújt megoldást, hogy rendet tudjunk tenni az egyre növekvő mennyiségű alkalmazásaink között. Ennek a neve App Library, és automatikusan összerendezi a készülékünkön található appokat különböző logika alapján felépített kategóriákba.

Újra fontos szerepet kapnak a Widgetek a főképernyőn, amivel az iOS némileg felzárkózik az Androidhoz, így ezek a kis informatív alkalmazások már többféle méretben és stílusban jelenhetnek meg. Ráadásul most már ténylegesen kihelyezhetők az alkalmazások közé, az ikonok pedig szépen körberendeződnek körülöttük. Beletelt néhány évbe, de az Apple is eljutott végre idáig. Bekerül a kép-a-képben mód is, ami az androidos felhasználóknak szintén nem nagy újdonság, de most már iPhone-on is fent maradhat a képernyőn egy videó, miközben mást csinálunk.

Forrás: Apple

Nagyon sokat fejlődik a Siri is, ami méginkább támaszkodik a mesterséges intelligenciás feldolgozásra, és egyre több nyelven tud élőben fordítani, sokkal pontosabban, mint korábban. Átalakul az alap Messages alkalmazás is, kitűzhetünk majd beszélgeteseket, és bekerülnek a „memojik”, vagyis az emojik személyre szabott változatai, és átláthatóbbá, könnyebben kezelhetővé válnak a a csoportos beszélgetések is.

Az Apple saját térképes alkalmazása is folyamatosan fejlődik, és a katasztrofális indulása óta már egészen jól működik, és persze folyamatosan bővül. Idén új útvonalkeresési lehetőségek kerülnek be, amik segítségével a lehető legkörnyezetbarátabb módon juthatunk el az úticélunkhoz, és bekerül útvonaltervezés a biciklisek számára, valamint az elektromos autósoknak is, így pontosan meg lehet tervezni, hogy hol tudunk majd tölteni menet közben, illetve egy töltéssel meddig tudunk eljutni.

És ha már autózás: a CarPlay is frissül, hiszen lassan már nem adnak el új autót anélkül, hogy ezt támogatná. De az Apple még az autók indítókulcsát is kiváltja: az új 3-as BMW-hez már nem kell kulcs, hanem az iPhone-nal lehet kinyitni, ráadásul még csak ki se kell vennünk a telefont a zsebünkből vagy a táskánkból, ha a közelben van, már indíthatjuk is az autót.

Forrás: Apple

Az iPad OS sem marad érintetlenül természetesen. Itt az Apple célja, hogy egyre inkább olyan alkalmazások készüljenek, melyeket kifejezetten az iPadre terveznek, és nem csak az iPhone-os applikációk felnagyított változatai. Itt is megjelennek a főképernyőre kirakható, átalakított Widgetek. Az idei nagy újdonság, hogy számos alkalmazásnál megjelenik egy oldalról előhívható sáv, ami sokkal egyszerűbbé teszi a kezelhetőséget, például a fotók rendszerezését, vagy a zenék elérhetőségét.

Ezen kívül átalakul a keresési sáv is, ami most már nem foglalja le az egész képernyőt, bárhol előhívható, és alaposan kibővült a funkcionalitása, így például közvetlenül lehet belőle alkalmazásokat indítani. 

Az Apple alaposen ráfeküdt a digitális tollra, vagyis a Pencilre, és az ígéretek szerint az idei frissítéssel pont annyira hatékonnyá válik a kézírás feldolgozása, mintha begépelnénk a szöveget: ugyanúgy lehet majd kijelölni, másolni, beilleszteni, használni más felületeken, mintha gépelt szöveg lenne.

AirPods és Apple Watch – központban az egészség

A nagyon népszerű vezetéknélküli fülhallgató most már automatikusan tud majd váltani a különböző készülékeink között, és kibővül egyfajta spéci térhangzás támogatással is. A Watch esetében pedig arra számíthatunk, hogy méginkább testreszabhatók lesznek az óralapok, és ezeket meg is oszthatjuk majd egymással, akár egy weboldalon keresztül, akár közvetlenül az ismerőseinkkel, barátainkkal.

Az órán is frissül majd a térképes alkalmazás, így már ez is fog tudni tanácsokat adni a kerékpározáshoz, és megjeleníteni minden ezzel kapcsolatos fontos adatot, ha pedig kell még a legközelebbi bicikliszervizhez is elvisz minket. Persze, valószínűleg (egyelőre) nem Magyarországon.

Forrás: Apple

Az edzések közé bekerül a táncolás is, mindenféle különböző stílusban, hogy mindenki megtalálja a neki tetszőt. Az Apple szerint a tánc egy kiváló, egész testet átmozgató edzési forma, de örülhetnek a mostanában egyre divatosabb funkcionális edzések rajongói is, mert ezeket is támogatni fogja az alkalmazás, aminek mostantól Fitness a neve. Az egészség fontos része az alvás is, amivel egyre többet foglalkoznak a fejlesztők, így az iPhone-ba és a Watch-ba is új lehetőségek kerülnek be, hogy hatékonyabban tudjuk követni az alvásunk minőségét, és jobban tudjunk rákészülni magára az alvásra.

Valószínűleg a koronavírus-járvány ihlette azt a funkciót is, hogy az óra most már képes követni, hogy mennyi ideig és hogyan mosunk kezet.

Az Apple hangsúlyozza, hogy mennyire fontos számára a felhasználók adatainak biztonsága. Ezt ugyan így közvetlenül nem mondták ki, de nyilván a Google és a Facebook ellenében igyekeznek pozícionálni magukat ebben: a céljuk, hogy minél kevesebb adat hagyja el a készüléket, amit csak lehet, azt helyben dolgozzák fel, és eleve arra törekednek, hogy mininális mennyiségű adatra legyen szükségük a felhasználótól. 

Forrás: Apple

Idén tovább igyekeznek egyértelműsíteni, hogy melyik alkalmazás mikor követhet minket lokáció alapján, és jelzést fogunk kapni, amikor egy app használja a mikrofont vagy a kamerát (ez a kis sárga pötty a jobb felső saroknál).

Kisebb újdonságokkal bővül az AppleTV is, valamint az otthonunk automatizálására kitalált Home is azonban ennél is fontosabb, hogy az Apple TV+ felhozatala tovább bővül saját gyártású tartalmakkal, melyek közül most bejelentettek egy igazi nagyágyút:

Asimov legendás Alapítvány című regényéből készít sorozatot az Apple, ami 2021-től lesz megtekinthető. 

MacOS – megújult kinézet, jobb kezelhetőség

Ezúttal Big Sur néven érkezik a MacOS idei nagy frissítése, ami alapos átalakítást hoz az operációs kinézetében:

  • minden ismerős ugyan, de egyszerűbb, letisztultabb, átláthatóbb, kevesebb a zaj,
  • számos funkció akkor és ott jelenik meg, amikor szükség van rá,
  • átalakultak az ikonok, az Apple igyekszik az alkalmazásokat közelebb hozni egymáshoz a különböző készülékei között,
  • sokkal könnyebben hozzáférhetőek a számítógé különböző beállításai,
  • és úgy alapvetően minden rendezettebbé vált az üzenetek kezelésétől kezdve a widgetekig,
  • ráadásul még a hangokon is finomítottak.
Forrás: Apple


És amire vártunk – vége az Intel-korszaknak

Ahogy azt midnenki megjósolta, Apple a PowerPC és az Intel processzorai után ismét váltásra készül, és ezúttal már a saját tervezésű processzorait használja majd a Mac-gépekben. A vállalat mindig elképesztően jól teljesített a saját központi egységeivel, nem csak teljesítményben, de fogyasztásban is folyamatosan a csúcson voltak, így nem meglepő a döntés, hogy a telefonok és tabletek után a számítógépeikben lévő hardvert is teljesen saját hatáskörbe akarják vonni.

Eddig az Apple már több mint 2 milliárd saját chipet szállított le a különböző készülékeiben, így az biztos, hogy tapasztalatuk bőven van.

A vállalat szerint azzal, hogy saját tervezésű chipekre állnak át a laptopokban és számítógépekben, nem csak a teljesítmény fog növekedni, de energiahatékonyabbá és biztonságosabbá is válnak, és a mesterséges intelligenciás feldolgozást is közvetlenül fogják gyorsítani, ahogy az iPhone-ok is (az Intel processzoraiban jelenleg nincs erre külön dedikált egység).

Forrás: Apple

Persze, nagyon fontosak lesznek az alkalmazások, hiszen emiatt a váltás miatt egyetlen program sem maradhat érintetlenül. A legjobb persze, ha az adott program natívan fut az új procceszorokon, és nem kell emulátort használni, és az Apple a legfontosabb programokat már el is készítette, mint ahogy a nagy partnerek is ezerrel dolgoznak azon, hogy kész legyenek, mire az első ilyen MacBookok megjelennek – mint például az Adobe és a Microsoft legfontosabb holmijai már működőképesek.

Mindenesetre élőben demózták a Photoshopot és a Final Cut Prót is, mindkettő szuper sebességgel futott, és képes kihasználni a mesterséges intelligenciás feldolgozást, vagyis a Neural Engine-t.

Azoknál az alkalmazásoknál, amiket nem készítenek el natívan az új platformra, egy emulátoron keresztül tudjuk majd futtatni, így semmilyen programról nem kell lemondanunk a váltással. Ez a PowerPC – Intel váltásnál is használt Rosetta alaposan továbbfejlesztett lesz, az ígéretek szerint jelentősen jobb teljesítménnyel. 

De mikor számíthatunk a váltásra?

  • a fejlesztők már ezen a héten igényelhetik az átálláshoz szükséges eszközöket
  • az első saját processzoral szerelt Mac még idén megjelenik
  • de azért jönnek majd új gépek Intel processzorral is
  • a teljes váltás körülbelül 2 év alatt megy majd végbe.

Egyre keresettebbek az okosórák, de kevesebb Apple Watch fogyott

0

Az első negyedév során 12 százalékkal nőtt az okosórák iránti kereslet, de nem az Apple Watch miatt.

Az okosórák iránti kereslet az elmúlt években folyamatosan emelkedett, általában azonban ennek az Apple Watch egyre nagyobb népszerűsége volt az oka. A Canalys elemzői azt mondják, hogy a világjárvány ellenére az okosórák piacai az idei első negyedévben 12 százalékos növekedést mutat az eladásokban.

Forrás: techradar

Az Apple továbbra is uralja a szektort 5,2 milliós eladással, azonban ezúttal a növekedés nem az Apple Watch-nak köszönhető, abból ugyanis 13 százalékkal kevesebb fogyott, mint egy évvel korábban. A Huawei ellenben 113 százalékkal erősített 2,1 millióra, míg a Samsung 1,2 millióról 1,8 millióra lépett elő. A Garmin 24 százalékkal erősített, a Fitbit 21 százalékkal rontott.

A vásárlások kevesebb mint harmadáért felelt Észak-Amerika, itt és Európában is lassult az Apple Watch-vásárlási láz. Állítólag ezekben a régiókban az AirPods lett most a menő. A legnagyobb növekedést azonban Kína mutatta, 66 százalékkal több okosórát szállítottak itt le, mint 2019 azonos időszakában. A trend pedig folytatódik.

Új Radeonnal kérhető a MacBook Pro

0

Az eddigihez képest akár 75%-kal is gyorsabb lehet.

Váratlan manőverrel indította a hetet az Apple, újabb videovezérlőt tett elérhetővé a 16 hüvelykes MacBook Pro laptopjához. A vásárlók mostantól kezdve 8 GB HBM2 dedikált videomemóriával szerelt AMD Radeon Pro 5600M-mel is kérhetik a laptopot, a vállalat szerint ez akár 75 százalékkal is gyorsabb lehet az eddigi Radeon Pro 5500M-hez képest.

AMD Radeon Pro 5600MForrás: AMD

Mindkét videovezérlő ugyanazt az RDNA architektúrát használja, azonban az új csúcsmodellben 1536 helyett 2560 darab stream processzor található, így 4-ről 5,3 petaflopsra emelkedett a névleges számítási teljesítménye.

Emellett a tényleges teljesítmény fokozásához óriási mértékben hozzájárul a videomemória lecserélése is: a GDDR6 memóriás Radeon Pro 5500M modell 192 GB/s memóriasávszélességgel rendelkezik, míg a HBM2 memóriás Radeon Pro 5600M már 394 GB/s tempót képes felmutatni.

Sejthetően az új videovezérlőt aranyáron méri az Apple, a legerősebb Radeonra igényt tartóknak bruttó 280 ezer forintjukba kerül az extra.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!