Az Apple rendszerint éves fejlesztői konferenciáján, a WWDC-n bemutatózza a következő teljesértékű iOS operációs rendszer várható újításait, amik végül szeptemberben jutnak el széles körben a felhasználókhoz. A cupertinóiak idén azonban némi változtatást kényszerülnek eszközölni, a WWDC-t a világjárvány miatt online tartják meg, kicsivel később a megszokottnál, június 22-én.
Egyes kiválasztottak már betekinthettek az iOS 14 korai változatába, illetve kiderült az is, hogy az új rendszer sokak örömére régebbi mobilokra is telepíthető lesz, gyakorlatilag minden olyan eszközre, ami kompatibilis jelenleg az iOS 13-mal. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy még az iPhone 6s, a hetedik generációs iPod touch, az iPad Air 2, iPad Pro modellek és azoknál újabb készülékek is frissíthetők lesznek.
Hogy pontosan mikor jelenik meg az iOS 14, még nem tudni, de a MacRumors szerint a szoftver megjelenését nem fogja befolyásolni az iPhone 12 megjelenésének csúszása, ami már alapból az iOS 14-gyel érkezik.
Belsős iparági források szerint az Apple az idei WWDC, vagyis a fejlesztőknek szóló rendezvényén jelenti majd be, hogy 2006 után többé nem az Intel processzorai kerülnek majd a vállalat különböző számítógépeibe, így például a MacBookokba vagy a MacMinibe. Ez pedig hatalmas dolog, és nagy hatással lehet a vállalat új termékeire.
Az Apple ezúttal június 22-én tartja majd meg az éves nagy fejlesztői konferenciáját, azonban a járványveszély miatt most nem élő helyszínen, hanem az interneten keresztül. Magára a tényleges váltásra ezt követően körülbelül egy évvel kerülhet sor, a cég ugyanis szeretne felkészülési időt adni az alkalmazások készítőinek.
2021-től kezdve azonban fokozatosan szorulnak majd ki az Intel processzorai az Apple masináiból, és helyüket saját fejlesztésű központi egységek veszik át, immáron az ARM utasításarchitektúrájára építkezve. Az alapaokat az iPhone-okhoz és iPadekhez kifejlesztett chipek adják majd, melyek önmagukban is rendkívül erősek, azonban egy laptopos környezetben alaposan fel lehet skálázni őket, hiszen sokkal nagyobb fogyasztási kerettel gazdálkodhatnak, és itt jóval komolyabb hűtés is rendelkezésre áll, mint egy telefonban vagy táblagépben.
Hamarosan már saját fejlesztésű processzorok kerülnek majd az Apple számítógépeibe.Forrás: Apple
Ha pusztán az architektúrát nézzük, akkor az Apple gépei jelenleg az X86-ra épülnek, ilyen processzorokat pedig manapság leginkább csak az Intel, az AMD és a VIA gyárthat.Az X86-ot eredetileg az Intel fejlesztette ki, majd különböző komplex szerződések és megállapodások útján az AMD is készíthetett ilyen központi egységeket, a VIA pedig tulajdonképpen kikopott erről a piacról. Manapság az Intel nem licenceli az architektúrát senkinek, így számítógépes fronton az Apple sem tudott saját processzort tervezni, meg kellett vennie készen az Intel termékeit, jobb lehetősége nem volt a piacon.
Ezzel szemben az ARM bárkinek licenceli a saját architektúráját, így az Apple is már hosszú évek óta saját maga tervezi a processzorait erre az utasításkészletre, és az eredmény nem is maradt el: az iPhone-ok és iPadek rendre brutális, telefonos-táblagépes környezetben szinte kihasználhatatlan teljesítményt nyújtottak, miközben fogyasztás tekintetében is mindig az élvonalba tartoztak. Eközben a processzor mellé az Apple elkezdett saját grafikus gyorsítót és egyéb részegységeket, például a mesterséges intelligenciás feladatok kezelésére hivatott NPU-kat fejleszteni, és ezeket egy központi egységbe integrálni, minden tekintetben kimagasló végeredménnyel.
Nem az első ilyen váltás, mégis történelmi
Logikus tehát, hogy ha már a szoftveres környezetet és az eszközök egyéb részeit is házon belül készíti az Apple, akkor központi processzor felett is nagyobb kontrollt akar gyakorolni. Erre főleg azért is lehet szükség, mert az Intel az utóbbi időben látványosan küszködik. Míg korábban nem csak asztali, de laptopos fronton is messze mindenki előtt járt az óriáscég, addig az utóbbi években alig-alig tudnak előrelépést felmutatni: hosszú időre leragadtak a 14 nanométeres gyártástechnológián, amit ugyan folyamatosan csiszolgattak, de a fogyasztásban és a teljesítményben is csak minimális javulás történt az utóbbi időben.
Úgy tudni, ez a lemaradás már azzal fenyegetett, hogy az Apple nem tudta volna megfelelő időben bemutatni a tervezett új termékeit.
Ezzel ellentétben az Apple a saját tervezésű, iPhone-okba és iPadekbe szánt legutóbbi chipjeit a TSMC a jóval modernebb, 7 nanométeres gyártástechnológián készíti el, ami lehetővé teszi a fogyasztás csökkentését és a teljesítményét növelését, és iparági források szerint az laptopokba szánt chipeket már egy ennél is újabb, 5 nanométeres gyártósor pumpálhatja majd ki jövőre.
Egyébként fontos megemlíteni, hogy nem ez az első eset, hogy az Apple teljesen új processzor-architektúrára áll, ez korábban már kétszer megtörtént.
Ez azért nagyon fontos döntés, mert a különböző programok önmagukban nem működnek más utasítás architektúrán, mint amire eredetileg írták őket. A számítógépeken azért tudjuk futtatni (még ha néha kisebb trükkökkel is) a nagyon régi programokat, mert mindegyik az X86-os utasításkészletet használó processzorokra készült, így maga a WIndows is, így garantálható a kompatibilitás. Ha azonban ezt teljesen kicserélnénk, és mondjuk holnaptól a Windows csak ARM-on futna és csak ilyen új laptopokat lehetne kapni, akkor nyilván nem csak magát a Windowst kellene erre felkészítenie a fejlsztőknek, hanem minden rajta futó programot is.
Csak éppen semmi garancia nincs arra, hogy mondjuk egy 12 évvel ezelőtt készült könyvelőprogram fejlesztője hajlandó elvégezni ezt a munkát, ha egyáltalán létezik még maga a programot készítő vállalkozás.
Viszont látásra, Intel!Forrás: Intel
Minden ilyen váltás hatalmas döntés tehát, és minden érintettnek elég sok munkát jelent, de az Apple-nek van benne tapasztala: az ősi Macintoshokban használt Motorla processzorokat előbb az IBM-féle PowerPC-re cserélték, majd 2005-ben bejelentették, hogy hamarosan megtörténik a váltás Intelre. Az Apple nem csak azzal igyekszik segíteni az alkalmazásfejlesztőket, hogy jó előre bejelenti ezt az egészet és nyilván minden eszközt megad nekik a minél könyebb átlépéshez, hanem az Intelre váltáskor például egy emulátort is készített, amivel az új processzorokon is futtathatóak voltak a régi programok, igaz, jelentősen kisebb teljesítménnyel.
Akárhogy is, az Apple szempontjából teljesen logikus a lépés, az iPhone-ok és iPadek közptonti processzorainak kiemelkedő tulajdonságait látva nem csoda, hogy szakértők évek óta azt jósolják, hogy hamarosan bekövetkezik a váltás.
Ez pedig azt jelenti, hogy ugyan hasonlót már kétszer levezényelt az Apple, viszont az almás cég számítógépeinek történelmében most először használnak majd saját fejlesztésű processzorokat.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!
Az Apple ARM-alapú processzorok iránti érdeklődése már évek óta nyilvánvaló, így mostanra időszerűvé is vált, hogy fejlemény történjen ilyen téren. A Bloomberg értesülése szerint a cég nemsokára fontos bejelentést tehet: saját tervezésű ARM-alapú processzorait kezdi használni az Intel komponensei helyett, az első ilyen hardverre épülő Mac PC-t pedig 2021-ben dobhatják piacra. A hírt hivatalosan a június 22-én kezdődő, idei WWDC fejlesztői konferencián közölhetik, amit a koronavírusos járvány miatt online tartanak meg. A lap szerint az egészségügyi helyzet természetesen módosíthat a rendezvény bejelentésein.
A cég utoljára a 2005-ös fejlesztői konferenciáján tett ilyen súlyú bejelentést chipekkel kapcsolatban, amikor Steve Jobs közölte, hogy az IBM és a Motorola által közösen készített PowerPC mikroprocesszort az Intel hardvereire váltják.
Korábban már beszéltek róla közeli források, hogy a cupertinóiak legalább három, ARM-alapú Mac-processzoron fejlesztésén dolgoznak a Kalamata kódnéven futó projekt alatt. A lépéssel a cég saját kezébe veheti a notebookok és PC-k fejlesztését, ami nem csak több profittal járhat, de fejlesztés terén nagyobb mozgástérrel is.
Az Intelre való ráutaltság is megszűnik, ráadásul az ARM-alapú chipek az utóbbi időben jelentősebb fejlődést tudtak teljesítmény terén felmutatni, mint az Intel alternatívái. Az energiahatékony chipek egyben utat nyithatnak a vékonyabb és könnyebb MacBookok felé. Az Apple láthatóan arra törekszik, hogy az iPhone, iPad, illetve Mac eszközök egy közös architektúrán alapuljanak, a közös fejlesztői platformot pedig a Project Marzipan alatt készítik.
Ahogy a MacRumors nemrég kiszúrta, az Apple mindenféle külön bejelentés nélkül duplájára növelte a májusban leleplezett, ráncfelvarráson átesett 13 hüvelykes MacBook Pro esetében a 8-ról 16 GB-ra történő memóriabővítés árát.
[+]
Az emelés Magyarországon 40 000 helyett 80 000 forintot jelent, de nem csak nekünk, hanem más országoknak is jutott a duplázásból: az Egyesült Államokban 100-ról 200 dollárra, az Egyesült Királyságban 100-ról 200 fontra, míg a németeknél 125-ről 250 euróra emelkedett a 16 GB-os bővítés ára. Az Apple képviselője a The Verge kérdésére adott válaszában úgy fogalmaz, hogy ez nem áremelés, inkább „árkorrekció”, hiszen a többi Mac esetében már eddig is ennyibe került a 16 GB-ra való ugrás és ők csak következetesek szeretnének lenni. Sokan persze azért kicsit nehezebben fogadják a hírt annál, ahogy azt a cég tálalja, hiszen a legolcsóbb MacBook Pro, vagyis az, aminél még a 8 GB RAM jelenti az alapot, még mindig LPDDR3 modulokat használ, szemben a drágább, alapból 16 GB kapacitású modellekkel, amelyekben már LPDDR4X modulok dolgoznak, ezért a bővítésért pedig minden szempontból nézve sok az elkért összeg.
Tom Hanks második világháborús filmjét, A Greyhound csatahajót az Apple streamingszolgáltatása szerezte meg. A film eredetileg júniusban, apák napján debütált volna be a mozikban, az Apple azonban még nem közölte, hogy mikor akarja bemutatni.
A Variety.com értesülése szerint a Sony Pictures produkciójának forgalmazásáért nagy verseny folyt, amit végül a féléve működő Apple TV Plus steramingszolgáltató nyert meg. A film végül azért került streamingszolgáltatóhoz, mert a koronavírus-járvány miatt bizonytalan időre el kellett halasztani mozis forgalmazását.
A Greyhound 1942-ben, a második világháború elején játszódik. Tom Hanks egy szövetséges hadihajó kapitányaként szeli át az Atlanti-óceánt, miközben náci tengeralattjárók vadásznak rájuk. A Ernest Krause kapitány (Hanks) a film első klipjében, amelyet márciusban mutatott be a Sony, elárulja, hogy először hajózik át az Atlanti-óceánon. Közben az is kiderül, hogy a vizeken, amelyeken haladnak, öt napig nem kaphatnak légitámogatást. A Greyhound azonban a kapitány vezetésével elpusztít egy német tengeralattjárót, és ezzel a Krause elnyeri a legénység bizalmát.
[embedded content]
A filmben, amely C. S. Forester 1955-ben kiadott The Good Shepherd című regénye nyomán született, Stephen Graham, Rob Morgan és Elisabeth Shue is szerepel. A forgatókönyvet Hanks írta, a produkciót Aaron Schneider rendezte.
Minden idők egyik legrészletesebb kiszivárogtatásának köszönhetően már most szinte minden fő részletet tudni lehet az ősszel esedékes új Apple okostelefonokról, miután Jon Prosser, a Front Page Tech feltörekvő bloggere YouTube csatornáján egy friss videóban közzétette a hozzá eljutott specifikációkat:
[embedded content]
Az ősszel esedékes új iPhone-okról ezek alapján a következőket lehet tudni:
négy új telefon várható: az iPhone 12, az iPhone 12 Max, az iPhone 12 Pro és az iPhone 12 Pro Max, az első kettőből két-két, az utóbbi kettőből három-három változat tárhelytől függően
a legolcsóbb az alap iPhone 12 lesz, ami ajánlott áron 649 dollárba kerül majd (kb 210 ezer Ft), míg a kipromaxolt iPhone 12 Pro Max telefonokért 1399 dollárt (nagyjából 450 000 Ft-ot) kérhetnek el a kereskedők
a kijelzők: 5.4-inch Super Retina OLED (BOE), 6.1-inch Super Retina OLED (BOE), 6.1-inch Super Retina XDR OLED (Samsung) és 6.7-inch Super Retina XDR OLED (Samsung)
mindegyik telefonban A14 Bionic processzor lesz
RAM: 4 (iPhone 12 és iPhone 12 Max) és 6 gigabájt (Pro és Pro Max)
Tárhely: 128 és 256 gigabájt (iPhone 12 és iPhone 12 Max), 128, 256 és 512 gigabájt (Pro és Pro Max)
Hátlapi kamerák: kétlencsés (iPhone 12 és iPhone 12 Max), triplalencsés+LIDAR (Pro és Pro Max)
5G: sub-6 GHz (iPhone 12 és iPhone 12 Max), sub-6 GHz, mmWave (Pro és Pro Max) (további 5G infó itt)
Készülékház: alumínium (iPhone 12 és iPhone 12 Max), acél (Pro és Pro Max)
Tehát a legolcsóbb iPhone 12-es 649 dollárba kerülhet majd és ezért cserébe egy aluminíumházas, 5g-képes, 128 Gb tárhellyel , 4 giga RAM-mal bíró, duálkamerás, 5,4 inches BOE Super Retina OLED kijelzős telefont tarthat kezében majd a vevő, míg a csúcsmodell egy acélházas, triplakamerás-lézerradaros, fél terabájt tárhellyel, 6 giga rammal szerelt, 6,7 inches Samsung Super Retina XDR OLED kijelzős okostelefon lesz 1399 dollárért.
Ha minden igaz, az új készülékek valamikor okóberben várhatóak, az eredetileg szeptemberre időzített premier ugyanis a koronavírus-világjárvány miatt elrendelt utazási és szállítási korlátozások következtében csúszást szenved. (tom’s guide)
A Portfolio legtöbb tartalma ingyenesen hozzáférhető, ahogy ez a cikk is. A médiapiaci helyzet azonban folyamatosan változik: ha támogatni szeretnéd a minőségi gazdasági újságírást, és szeretnél részese lenni a Portfolio közösségnek, akkor fizess elő a Portfolio Signature cikkeire. Tudj meg többet
A társaság pénteki közlése szerint a jövő héten négy amerikai államban, Idahóban, Dél-Karolinában, Alabamában és Alaszkában nyit ki néhány boltjuk.
Hogy pontosan hány, azt nem árulták el, de azt tudni lehet, hogy ebben a négy államban hat üzlettel rendelkeznek, és hogy az első bolt, amelyet kinyitnak, az az idahói Boise-ban található.
Hiányoztak a vevőink és várjuk, hogy támogatást nyújtsunk számukra – nyilatkozta az Apple szóvivője a CNN Business által idézett közlemény szerint. Az Apple a személyes kiszolgálást és technikai segítséget nyújtó „Genius Barokra” fog fókuszálni elsősorban.
A megnyíló üzletekben testhőmérséklet-mérést végeznek és maszkot is adnak az alkalmazottaknak és a vevőknek is, emellett egy időben csak meghatározott számú személy tartózkodhat majd az üzletekben, és továbbra is az online vásárlást ajánlják inkább ügyfeleiknek.
Az Apple március elején zárta be Kínán kívüli üzleteit, azóta a dél-koreai Szöulban, Ausztráliában és Ausztriában nyitotta meg ki őket, Németországban pedig hétfő megnyílhat az összes üzlete. Összesen 510 Apple-üzlet működik a világon, ebből 271 az USA-ban.
Az Apple a héten frissítette a 13 hüvelykes Macbook Pro gépeket, és drágább modellek már 10. generációs Intel Core processzorokat használnak, méghozzá a háromnegyed éve bemutatott Ice Lake kódnevű fejlesztést. Ugyanakkor a rendszerek specifikációit tekintve olyan modellekről lehet szó, amelyeket az Intel nem is árul, legalábbis hivatalosan semmiképp, így azt lehet gyanítani, hogy a cupertinói vállalat egyedileg specifikált lapkákat kért.
Hirdetés
A választható processzorok közül a legjobb opció minden bizonnyal a Core i7-1068G7 lesz (a megadott paraméterek megegyeznek), ami hivatalosan is elérhető a piac számára, de az i5-ös modell specifikációit tekintve nem lehet találni az Intel adatbázisában hasonlót. Minden bizonnyal a Core i5-1035G7 módosításáról van szó, méghozzá olyan módon, hogy a magórajel 1,2 helyett 2 GHz-re lett beállítva a turbó pedig 100 MHz-cel tovább, azaz maximum 3,8 GHz-ig kúszik fel.
A fentiek lehetségesek, ugyanis az Apple a hűtést eleve a Core i7-1068G7-re tervezhette, ami 28 wattos TDP fogyasztási kerettel dolgozik, és nagyjából ezt beállítva a Core i5-1035G7-re is, tulajdonképpen ennyire megnövelhetők az órajelek. Az, hogy az Intel ezt hivatalosan nem kínálja fel, különösebben nem probléma, a lapkák zöme bírhatja a terhelést, csak a Santa Clara-i óriáscég legtöbb partnere nem szeretne 28 wattos dizájnokkal dolgozni, míg az Apple számára ez pont jó.
Észrevehető, hogy az előző generációs, 13 hüvelykes Macbook Pro notebookokban található Coffee Lake processzorok nagyobb órajeleket is elérhettek ugyanolyan magszám mellett, ami igazából nem meglepő, hiszen az Intel 10 nm-es gyártástechnológiájának egészen látványos gondja, hogy nem tud olyan magas órajeleket hozni, mint a jó öreg 14 nm-es eljárás. Ugyanakkor a különbség nem túl nagy, így a frissített processzormag adta előrelépés az órajelhátrányt elfedheti, miközben a megújult integrált grafikus vezérlő lényegesen jobb képességű.
Ez a modell is visszakapta a régi típusú billentyűzetet.
Váratlan termékbejelentéssel indította a hetet az Apple, mostantól kezdve a webhelyén 13 hüvelykes MacBook Pro laptopot rendelők már a 2020-as évjáratú modellt kapják. Az idei frissítés erősen iteratívnak mondható, az egyetlen fontos újdonság, hogy öt év után ez a laptopszéria is elbúcsúzott a megbízhatatlan Butterfly gomboktól, visszakapta a régebben használt és bevált billentyűzetet.
Apple MacBook Pro 13″ (2020)Forrás: Apple
További újdonság, hogy az Apple az összes előre konfigurált modell esetében megduplázta az SSD kapacitását, bár a legolcsóbb modell még így is csak 256 GB tárhellyel rendelkezik, ami a bruttó 540 ezer forintos vételi árat figyelembe véve távol áll a lenyűgözőtől. Egyéni konfigurálás esetén akár 4 TB háttértárral is kérhető a laptop.
Összesen négy alapkonfiguráció létezik, a két legdrágábban a processzort is lecserélte a vállalat, ezek nyolcadik helyett már tizedik generációs Intel Core i5 központi egységeket használnak.
Minden más maradt a régiben, az új modellek kinézetre sem változtak semmit a tavalyi elődeikhez képest. A konfigurációk technikai részletei és árai iránt érdeklődők az Apple webhelyén tájékozódhatnak.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!
Az Apple a mai napon publikált egy sajtóközleményt, amelyben bejelentették a 13 hüvelykes MacBook Pro 2020-as frissítését. Ahogy azt már megszokhattuk, a szokásos éves update nem a gép alapjaiban történő megváltoztatását jelenti, inkább apró frissítésekről van szó, ezúttal viszont fontos jelentése is van ennek a ráncfelvarrásnak, hiszen ezek szerint a gyártó nem növeli a kijelzőméretet, ahogy tette azt tavaly a 15 hüvelykes verzió esetében.
[+]
Sokak számára talán a legfontosabb újítás, hogy végre a 13-as gép is megkapta a Magic Keyboard névre keresztelt, olló mechanikás billentyűzetet, amelyet a nagyobb testvérben és az Airben már láthattunk, ezzel végleg száműzve a palettáról a sok problémát okozó pillangós megoldást. A billentyűzetet érinti változás még, hogy a TouchBar mellett kapunk egy fizikai Esc gombot is, illetve, hogy a kurzormozgató billentyűk most már „T” alakban helyezkednek el.
[+]
A motorháztető alatt is történtek fejlesztések, megkaptuk például az Intel 10. generációs, négymagos processzorait, valamint az alaptárhely méretét is duplázták, mostantól 256 GB jelenti a minimumot, de memóriafronton is újítottak: a választható opciók közé bekerültek a 16 és 32 GB összkapacitású LPDDR4X-3733-as chipek. Az Intel lapkába integrált Iris Plus Graphics grafikus vezérlő a gyártó állítása szerint 80%-os teljesítménynövekedést jelent az előző generációhoz képest, továbbá már az Apple Pro Display XDR monitor 6K felbontásban való használata sem jelent majd problémát.
[+]
Az Apple MacBook Pro 13 hüvelykes verziójának alapváltozatáért 539 990 forintot kell leszurkolnunk, a rendelést pedig már akár most is leadhatjuk. Ezért a pénzért cserébe egy négymagos, 8. generációs Intel Core i5 processzorral, 8 GB memóriával, egy 256 GB-os SSD-vel és két darab Thunderbolt 3 csatlakozóval felszerelt ultrabookot kapunk, míg ha 10. generációs Intel processzorokra, LPDDR4X memóriára és négy Thunderbolt 3 portra vágyunk, legalább 799 990 forintot kell majd a kasszáknál hagynunk.