csütörtök, február 13, 2025
Home Iphone 5+1 dolog, amit az új iPhone 13-ról tudni kell

5+1 dolog, amit az új iPhone 13-ról tudni kell

Habár több új eszközt is bemutatott az Apple, az általánosságban elmondható, hogy leginkább csak kisebb frissítés történt idén. Ez pláne igaz az iPhone 13 esetében, aminél nehéz lenne megmondani, miért is kellene leváltani rá a tavalyi modellt. Ezzel együtt azért változtak az új telefonok, igyekszünk bemutatni a legfonotsabb dolgokat!

1. Ezúttal is öt modell lesz, a méretek sem változtak

Habár számos piaci elemző arról írt, hogy az iPhone 12 Mini nem volt sikeres, az Apple mégis úgy gondolta, hogy megtartja a modellt. Az új iPhone 13 Mini teljesen megegyezik a sima iPhone 13-mal, kivéve persze, hogy kisebb a képernyője, a méretek pedig így alakulnak:

  • iPhone 13 Mini: 5,4 hüvelyk
  • iPhone 13: 6,1 hüvelky
  • iPhone 13 Pro: 6,1 hüvelyk
  • iPhone 13 Pro Max: 6,7 hüvelyk

Viszont továbbra is mindegyik változat OLED-kijelzőt kap, a maximális fényerő pedig növekedett a tavalyi változatokhoz képest.

Forrás: Apple

2. Kisebb notch és 120Hz-es kijelző

Mióta az iPhone X-nél behozta az Apple a notch-ot, vagyis a képernyő tetején lévő bevágást, gyakorlatilag minden évben jönnek pletykák arról, hogy az androidos gyártók mintájára ennek mérete csökkeni fog. Ez nem történt meg, egészen mostanáig, most viszont valóban 20%-kal kisebb a félsziget. Ez nem egy hatalmas előrelépés, mert a gyakorlatban nem fér el mellette több ikon, legfeljebb kicsit kellemesebb a szemnek.

A nagyobb újdonság viszont, hogy a Pro és a Pro Max modell végre megkapta a 120Hz-es kijelzőt, ami ráadásul a megjelenített tartalom függvényében tudja változtatni a képfrissítését 10Hz és 120Hz között, így tehát adott esetben még az akksival is spórol, amellett, hogy szükség esetén nagyon simán, minden korábbinál gördülékenyebben tudja megjeleníteni a tartalmakat.

Forrás: Apple

3. A kinézet szinte változatlan

A sima iPhone 13 és az iPhone 13 Mini összesen öt, a Pro és a Pro Max négy színben lesz kapható, melyek között vannak jól bevált régi verziók és újak is. Körülbelül ennyi az újdonság a külsőn, hiszen leginkább az előd kinézetét finomította tovább az Apple.

Apróság, de az iPhone 13-asok kicsivel vastagabbak, mint az elődeik, és mindegyik modellen jobban kilóg a kamera a hátlapból, így valószínűleg új tokok vásárlására lesz szükség. Viszont ha hihetünk a gyártónak, akkor a képernyőt védő kerámiapajzs még keményebb lett, és sokkal jobb, mint amit a konkurencia használ, illetve adott az IP68-as védelem a por és víz ellen.

Forrás: Apple

4. Minden korábbinál jobb kamerák

Nem véletlenül lógnak ki a kamerák jobban a hátlapból, ugyanis jóval nagyobbak, mint eddig, ugyanis majdnem 50%-kal nagyobb szenzorokat kaptak, mint a tavalyi modellek, még több fényt tudnak befogadni, illetve most már mindegyik lencse rendelkezik optikai képstabilizálással. Az iPhone 13-on és a Minin két lencsét találunk hátul, a Pro és a Pro Max modelleken hármat, plusz az utóbbi esetében nem maradt el a LiDAR-szenzor sem.

A szoftver tud egy csomó új trükköt: a Smart HDR 4 az ígéretek szerint egyszerre akár négy embert is felismer egy fotón, és ennek megfelelően optimalizálja a kontrasztot, a világítást és a bőr tónusát. A Photographic Styles néven érkező lehetőség tulajdonképpen egyfajta feltuningolt filter, amiből többfélét is választhatunk, és az ígéretek szerint méginkább kihozza majd a kép szépségét, míg a Cinematic Mode segítségével szinte profi filmes kameraként használható az iPhone 13, hiszen valós időben, menet közben tudja változtatni a mélységélességet.

[embedded content]

5. Gyorsabb, erősebb, de tovább bírja

Minden iPhone 13-as modell nem csak vastagabb, de egy kicsit nehezebb is lesz, mint az elődje, ez pedig a nagyobb akkumulátornak tudható be leginkább. De az új A15 Bionic processzor már a legmodernebb, 5 nanométeres eljárással készül, így nem csak a teljesítményt sikerült feljebb tolni, de a fogyasztás is csökkent.

Ezen kívül természetesen adott a Wi-Fi 6, a Bluetooth 5 és az 5G-támogatás, de az iPhone 13 igyekszik úgy gazdálkodni az akksival, hogy ha nincs szükség az 5G-ra (már ahol elérhető), ott visszavált 4G-re.

Forrás: Apple

5+1. Végre nagyobb lett az alap tárhely, az árak pedig nem sokat változtak

Az Apple úgy döntött, hogy végre szanálja a 64GB-os modelleket a felhozatalból, így most már minden új készülék legalább 128GB tárhellyen indít. Az árak tekintetében pedig továbbra sem beszélhetünk olcsóságról, az viszont mindenképp elmondható, hogy most már az iPhone egyáltalán nem lóg ki a csúcs androidos készülékek mezőnyéből. Kicsit átfogalmazva: a piacon minden csúcstelefon drága, szinte márkától függetlenül.

Így alakulnak az induló alapárak:

  • iPhone 13 Mini: 294 990 Ft
  • iPhone 13: 334 990 Ft
  • iPhone 13 Pro: 424 990 Ft
  • iPhone 13 Pro Max: 464 990 Ft

Most Popular

Application Premier Bet Apk Android, Ios, Mac Et Laptop Or Computer Betmaker

"télécharger Premier Bet Apk Télécharger L'application Most Recognized BetContentCanal+ Côte-d’ivoire Proposition Une Salle Multimédia À La Pouponnière Thérèse Houphouët-boigny D’adjaméPremier Guess Méthode De DépôtQuel...

Гама Казино На кварплату Официальный Сайт Gama Casino, Зеркало и Вход В Игровые Автоматы Gama Casino В 2023

официальный Сайт Gama Casino Играть Онлайн а Слоты Через рабочее ЗеркалоContentдругие Акцииизвестные Игровые АвтоматыНа День Рождения ИгрокаQ: Как Пополнить Счет В Гама Казино?Мобильная Версия...

Casino Oyunları: Slot, Black Jack Ve Rulet Oyna

Betgit Giriş: Yüksek Oranlar Canlı Bahis Sitesi Casino OyunlarıContentEn Çok Kazandıran Casino OyunlarıCasino Oyunları Nelerdir? Masa Oyunları- Canlı Casino OyunlarCasino Sitelerine Üye OlEn Güncel...

Masal Bet Türk Casinos Masalbet Giriş Bakalar And Associates, P A

Masalbet ️ Masal Bet CasinoContentMasal BetMasalbet Casino ÖzellikleriGeniş Spor Ve Bahis SeçenekleriCasino Mobil Uygulaması Nasıl İndirilir Empieza KurulurMasalbet Resmi Sitesi – Türk Oyuncular Için...

Recent Comments