vasárnap, július 13, 2025
Home Apple hírek Az Apple mégsem lesz annyira szigorú az illegális képek kapcsán

Az Apple mégsem lesz annyira szigorú az illegális képek kapcsán

Mi is beszámoltunk az Apple azon újításairól, amelynek lényege, hogy a felhasználók készülékein a rendszer felkutatná az esetleges olyan illegális képeket, amelyek gyermekpornográfiához köthetőek.

Az Apple végül újabb és újabb tájékoztatók keretében igyekezett elmagyarázni, hogy nem a felhasználók totális megfigyeléséről van szó, és a kormányzatoknak sem engedik meg, hogy más kritériumok alapján kutassanak a fogyasztók eszközein.

Végül azonban a nagy nyomás hatására az Apple módosított az eredeti elképzelésein, és jelezte, hogy már csak azokat a képeket keresi meg, amelyeket több országban is kifogásolhatónak jelöltek a kapcsolódó szervezetek.

Ezzel a magánszféráért és biztonságért aggódó feleket igyekeztek megnyugtatni, szokatlan módon egy negyedik tájékoztató keretében.

Az Apple egyébként azt is elárulta, hogy mennyi illegális képnek kell lennie egy mobilon vagy Macen ahhoz, hogy a rendszer értesítse a céget, és annak egyik dolgozója nézze át a tartalmakat, majd jelentsen a hatóságoknak. Állítólag 30 fotóval kezdenek, de a rendszer fejlődésével a számot csökkentik majd.

A vállalat újfent hangoztatta, hogy a rendszer működése elvileg eloszlatja azon aggályokat, amelyek szerint konkrét személyek támadására lehetne felhasználni a szabályokat. A lehetséges támadásokról és az azok elleni védekezésről részletes beszámolót is készített az Apple.

A cég elismerte ugyanakkor, hogy a program körüli kommunikációt rosszul kezelte, így nem csak technológiai és jogvédő csoportokat, de a saját dolgozóinak egy részét is magára haragította, sokan ugyanis azt hitték, hogy az Apple számára már nem olyan fontos a fogyasztói magánszféra védelme. Azt ugyanakkor nem árulták el, hogy az irányelvek és a szoftver terén eszközölt módosításokban a kritikáknak volt-e szerepe. A projekt ugyanakkor továbbra is fejlesztés alatt áll, és változásokra lehet számítani.

Elárulták azt is, hogy ezelőre azért csak Amerikában van partnere a rendszernek, mert a többi szervezettel még nem írtak alá megállapodásokat.

Az újabb és újabb magyarázatokkal már a kritikusok sem érzik a magánszférára ellenségesnek az Apple terveit, sokan pedig arról beszéltek, hogy a hangjuk valódi változást kényszerített ki.

Most Popular

Sterydy anaboliczne online – co warto wiedzieć?

W ostatnich latach obserwujemy rosnącą popularność sterydów anabolicznych, które są często stosowane w celu zwiększenia masy mięśniowej, poprawy wydolności oraz skrócenia czasu regeneracji. Jednak...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentThe Safety And Reliability Associated With Mostbet In BangladeshComo Fazer Apostas Not Any Mostbet? Métodos Seguros...

„Logon Mostbet Guia

Mostbet Apostas Esportivas & CassinoContentFutebolAvaliações E Opiniões Sobre UsuáriosOpções Bancárias Na Mostbet"guia De Login MostbetConstrutor Sobre ApostasIosApostas Online Em Esportes Populares No BrasilAceite Operating...

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apk

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apkتعتمد سياسات الخصوصية في تطبيق 1xbet apk على كيفية جمع واستخدام وحماية بيانات المستخدمين. هذا الموضوع حيوي لأي...

Recent Comments