szombat, május 31, 2025
Home Apple hírek Már 1,8 milliárd aktív Apple-eszköz működik a világon - Napi.hu

Már 1,8 milliárd aktív Apple-eszköz működik a világon – Napi.hu

Ez egyenletes növekedést mutat az utóbbi két évre levetítve, ugyanis 2021-ben és 2020-ban egységesen nagyjából százötvenmillióval kevesebb, 1,65 milliárd és 1,5 milliárd aktív eszközről számoltak be. Az eszközök kategóriánkénti megoszlásáról ezúttal nem kaptunk pontos adatokat, erről utoljára tavaly januárban közölték, hogy elérték az egymilliárd aktív iPhone-t – olvasható a portálon.

Az Android rendszer a különböző gyártók jóvoltából már hárommilliárdnál is több aktív okostelefonon fut, igaz, a Google ezen statisztikájában nem látszanak azok a mobilok, amik nem a Play Store-t használják, hanem valamelyik alternatív app-piacteret.

Kapcsolódó

A Microsoft arról számolt be nemrég, hogy 1,4 milliárd olyan aktív PC és Xbox konzol van, ami a Windows 10 vagy 11 valamelyik kiadását futtatja.

Az aktív eszközök új csúcsa kiemelkedő pénzügyi sikert is hozott az Apple-nek, a legutóbbi negyedévnél ugyanis egyik háromhónapos időszakban sem kerestek többet. A 123,9 milliárd dollár bevételből 34,6 milliárd dollárt profitként tarthat meg a vállalat, ami mindkét szempontból új csúcsot jelent.

A prímet az iPhone kiváló ünnepi szezonja vitte, ami kilenc százalékos növekedést produkálva 71,63 milliárd dollárt hozott, de az iPadek kivételével mindegyik üzletág jobban zárt, mint egy évvel korábban, a Mac kategória 25, a szolgáltatások 24, a hordható eszközök 13 százalékos növekedést mutattak.

Korábban a cég is elismerte, hogy nem volt elég iPad-juk amit eladhattak volna.

Most Popular

Mostbet Приложение Ставки в Спорт И Казино С Мобильного Скачать На Android только Ios

Онлайн Казино Mostbet Официальный Сайт, Регистрация И Зеркало МостбетContentЗеркало MostbetКак Сделать Ставку В Mostbet КазахстанКак отыграть Бонус?Mostbet официальный Сайт / Мостбет Регистрация, Вход, ЗеркалоСкачать...

„بديل موقع Algorithm Techniques للربح من سكربت الطيارة 400$ اليكم الحل مجانا فواصل تقن Keyrox Technologies

برمجة موقع مشابه تمام لموقع Algorithm مستقل Third L Spear Co, Inc 博俄师国际教育Contentهكر 1xbet – هاك Linebet Fast سكربت طياره ، سكربت تفاحه، تحميل...

Регистрация а Mostbet Способы же Бонусы Для Игроков Из России

Мостбет прохода Личный Кабинет Бк Войти В Mostbet Официальный СайтContentMostbet ВходВход в Личный Кабинет Mostbet: Полное РуководствоРуководство судя Входу В MostbetMostbet прохода В Личный...

Мостбет Официальный Сайт Вход В личные Кабинет

официального Сайт Мостбет Mostbet Вход В личный КабинетContentКак Скачать только Установить Приложение Most Bet Mobileпроход Через Steam➦➦ эти Бонусы В Мостбет Предусмотрены Для многочисленных...

Recent Comments