péntek, július 11, 2025
Home Apple hírek Nem túl elegáns megoldással blokkolja az Apple a Mac Studio bővíthetőségét

Nem túl elegáns megoldással blokkolja az Apple a Mac Studio bővíthetőségét

Pedig nincs fizikai akadálya annak, hogy nagyobb SSD kerüljön az új Mac Studióba.

Újabb méregdrága gépet hozott rajongóinak az Apple, és ugyan a Mac Studio tényleg kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkezik, sokan jó eséllyel nem fogadták kitörő örömmel az érkezését.

Ahogy arra talán számítani is lehetett, közben már a tartalomgyártók is nekiestek a masinának, aminek a belsejét megvizsgálva fény derült több érdekes apróságra is. Például a forrasztás hiányának köszönhetően lehetséges kicserélni a háttértárat egy másik SSD-re, de ez mégsem jelenti azt, hogy bővíthető volna az almás csapat újdonsága.

Egy youtuber, Luke Miani érdekes tesztet hajtott végre. Tartalmának letörlése után kiszedett egy SSD-t egy Mac Studióból, majd átpakolta azt egy másik Mac Studio slotjába, amiből egyébként kettő is van ebben a modellben. A gép viszont jelezte, hogy valami nem stimmel, mert ugyan sikerült felismerni a tárhelyet, de az Apple szoftvere egész egyszerűen blokkolt a bootolást. Ebből azt a tanulságot lehet levonni, hogy a vállalat szándékosan vezette be ezt a korlátozást.

Az Apple hivatalos tájékoztatója szerint az SSD-hez nem férhetnek hozzá a felhasználók, és a fizikai akadály hiánya valószínűleg szimplán az almás szakemberek javítási munkáját segíthetik. Ők ugyanis a mezei felhasználókkal szemben képesek lehetnek a szoftveres korlátozás kijátszására. Persze ebből a megoldásból arra is következtethetünk, hogy az Apple esetleg előáll a saját bővítési ajánlatával a jövőben. Nem volna túl nagy meglepetés, a Mac Pro esetében is hasonlót játszott el a vállalat.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Most Popular

Alle Aktuell Boni Darüber Hinaus Promo Codes

Vulkan Las Vegas Bonus » Seven Codes & Gutschein Ohne EinzahlungContentWie Funktioniert Der Promo Code Bei Vulkan Vegas? Promo Requirements Sind Hilfreich – Schlagen...

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet On Line Casino Br

Faça To Login E Jogue OnlineContentDetalhes Para Contato Do Suporte Da MostbetCadastro Through Redes SociaisBenefícios Exclusivos Para BrasileirosE-sports E Apostas Virtuais Na Casa Para...

Faça O Login E Jogue Online

Mostbet ᐉ Bônus Para Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment BrContentComo Superar Dinheiro? Como Posso Fazer Um Depósito? Como Se Cadastrar E Produzir...

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Recent Comments