vasárnap, július 13, 2025
Home Macbook Fontos frissítés előtt állnak a MacBook Air modellek

Fontos frissítés előtt állnak a MacBook Air modellek

Rövidesen OLED kijelzőket kaphat az Apple leginkább megfizethető hordozható szériája.

Nemrég végre elárulta az Apple, hogy mikor tartja a következő WWDC-t, ahol nagyon valószínű, hogy bemutatják a cég első virtuális szemüvegét, és nyilván az iOS 17 is terítékre kerül. Azért más fronton sem lassul a kísérletezés, most például a MacBook Air szériával kapcsolatban ütötte fel a fejét egy érdekes pletyka.

A forrás a koreai The Elec, mely arról számolt be, hogy az Apple egy kétéves projekten dolgozik, és ennek nem más a célja, mint az Air laptopok kijelzőjét OLED panelekre cserélni. Azt nem tudják pontosan, hogy mióta folyik a kísérletezés, így egyelőre nem világos, hogy mikor történhet meg a frissítés, az azonban biztosnak tűnik, hogy a Samsung fogja gyártani a kijelzőket, mivel az LG az iPadek megjelenítőivel van elfoglalva.

Ugyan a forrás szerint az Apple még nem véglegesítette az OLED-es verzió paramétereit, igencsak meglepő lenne, ha megváltoztatnák a laptop házát, hiszen a cégre pont az jellemző, hogy legalább 5-6 évig kitart egy forma mellett. A legutóbbi változat, ami az M2-es Apple Siliconnal debütált, 2022-ben került a piacra.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Source

Most Popular

Sterydy anaboliczne online – co warto wiedzieć?

W ostatnich latach obserwujemy rosnącą popularność sterydów anabolicznych, które są często stosowane w celu zwiększenia masy mięśniowej, poprawy wydolności oraz skrócenia czasu regeneracji. Jednak...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentThe Safety And Reliability Associated With Mostbet In BangladeshComo Fazer Apostas Not Any Mostbet? Métodos Seguros...

„Logon Mostbet Guia

Mostbet Apostas Esportivas & CassinoContentFutebolAvaliações E Opiniões Sobre UsuáriosOpções Bancárias Na Mostbet"guia De Login MostbetConstrutor Sobre ApostasIosApostas Online Em Esportes Populares No BrasilAceite Operating...

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apk

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apkتعتمد سياسات الخصوصية في تطبيق 1xbet apk على كيفية جمع واستخدام وحماية بيانات المستخدمين. هذا الموضوع حيوي لأي...

Recent Comments