szerda, július 30, 2025
Home Apple hírek Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.

 

Számos módon képesek az okosórák észlelni, ha a használójuk egészsége veszélyben van. Az Apple Watch például pitvarfibrilláció érzékelésére, vagy ütközés- és esésérzékelésre is alkalmas. Ezért több történet látott már napvilágot arról, hogy az eszköz milyen módon mentett emberi életet.

Ezúttal egy Xanderpy nevű Reddit-felhasználó számolt be arról, hogyan észlelte az óra, hogy édesanyja egészsége veszélyben van. A nő története szerint az édesanyja épp egy hotelszobában volt, amikor hirtelen mellkasi fájdalmat kezdett el érezni. A hölgy azonnal írt egy másik, szintén a szállodában tartózkodó ismerősének, hogy menjen át hozzá mert nem érzi jól magát. Ám az üzenet megírása után azonnal összeesett.

Amikor az ismerőse bement a szobába és látta, hogy a nő a padlón fekszik azonnal tárcsázta a 911-es segélyhívót, de a diszpécser jelezte, hogy a mentő már úton van. Amikor ugyanis a nő összeesett, aktiválódott az Apple Watch esésészlelés-funkciója, és a nő nevében riasztotta a segélyhívó szolgálatot.

Mint később kiderült, valószínűleg az időben küldött segélyhívás menthette meg a nő életét, az ájulása mögött ugyanis egy megrepedt aorta állt, így minden perc számított. Azonban a nőre így is hosszú kórházi kezelés várt, valamint napokig volt altatásban és lélegeztetőgépen.

Source

Most Popular

Casino Without Swedish License 2025 » Without Spelpaus

Hitta Bästa Casinon Utan Spelpaus Hos Spelpaus Co!ContentDags Att Börja Spela Casino Utan Spelpaus! Snabbaste Metoder På Casinon För Insättningar Och Uttag Med Direktbetalning?...

Play Blackjack Online Free Of Charge 1-12 Players, Not Any Ads”

Blackjack Instantly Play Black Jack Online For Cost-free!ContentGambling GuideThe Best Real Cash On-line Blackjack Bonuses"Greatest Online Blackjack Actual Money Casino Sites & Apps To...

Download Aviator Online Sport Apk For Google Android Free Latest Version

Aviator Game Apk For Android DownloadContentDownload Aviator - Online Game Apk For AndroidTop 10 Online Casinos To Enjoy Aviator Game Throughout IndiaDifference Involving Mobile...

Machines À Sous Gratuites Pratiquer Gratuitement Sur Lucky8

Machines Some Sort Of Sous Gratuites: Amusements De Casino En Ligne En Ligne En 2025ContentCasino En Segment: Le Guide Dieses Meilleurs CasinosFootball SlotDécouvrez Les"...

Recent Comments