péntek, május 9, 2025
Home Apple hírek Raktárakká válnak az Apple Store-ok

Raktárakká válnak az Apple Store-ok

Felgyorsítaná az előrendelt újdonságainak kiszállítását a vállalat.

Már tavasz óta próbálkozik a jobb esetben takaréklángon égő üzleteinek hasznosításával az Apple, a Bloomberg beszámolója szerint egy új ötletnek hála a belátható jövőben javarészt raktárakként működnek majd. A források szerint az a koncepció, hogy ezekből kapják majd meg az interneten megrendelt iPhone 12-eseket és egyéb újdonságokat az olyan vevők, akik a boltok 161 kilométeres sugarában élnek.

A kép csak illusztráció (Apple iPhone 11 Pro Max)Forrás: Apple

Ebben az ráció, hogy a számítások szerint így gyorsabban megérkezhetnek a termékek az ügyfelekhez, a rendelés leadását követő napon már a kezükbe is nyomhatják majd a futárok a csomagjukat. Az Apple eddig kétféle módon szállította ki az előrendelt eszközöket: vagy közvetlenül Kínából kerültek a vevőkhöz, vagy elsőként észak-amerikai elosztóközpontokba kerültek, és onnan vitték el azokat a futárcégek.

A bolthasznosítási koncepció nem minden esetben váltaná be a hozzá fűzött reményeket, ezért is álltak elő az illetékesek a 161 kilométeres akció rádiusszal; ennél nagyobb távolság esetén kontraproduktívnak bizonyulhatna az üzletekből való áruküldés.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Aviator Game ️ Perform Online Around The Official Website In India

"Perform Aviator Game Around The Official WebsiteContentAviator Game Features OfferedWhy Has Spribe, The Organization Behind The Aviator, Been So Effective? How To Experience The...

Bahis Şirketi Online Spor Bahisleri Bahis Şirketi 1xbet Com

1xbet Türkiye 1xbet Sah Sitesi Ve 1xbet Tr Ile Spor Bahisleri"ContentBet’te Bonus Almak Için Minimal Yatırım Tutarı Nedir? Bet Canlı Bahis SeçenekleriBet Mobil Uygulaması Nasıl...

Mostbet Casino Cz Oficiální Stránky Přihlášení Some Sort Of Sázky Online

A Melhor Plataforma De Apostas E Casino OnlineContentAceite Os Bônus Mostbet AgoraIosO Agente De Apostas Está Disponível Em Virtude De Dispositivos Móveis? Mobile CasinoTotalizadorInformações...

Apostas Desportivas Site De Apostas Vave Online Bónus

"Login Mostbet GuiaContentMostbet Para DispositivosAs Melhores Apostas OnlineComo Fazer O Tiro No Mostbet Through Pix? Mostbet Iphone App: Como Fazer Down Load No Android...

Recent Comments