péntek, május 9, 2025
Home Apple hírek A kínai mobilok világuralomra törnek, az Apple csúszik vissza | Vezess

A kínai mobilok világuralomra törnek, az Apple csúszik vissza | Vezess

A cég által közölt adatok szerint az idei harmadik negyedév a vártnál kisebb csökkenést hozott az eladások számában, ebben a három hónapban három 53,6 millió okostelefont értékesítettek világszerte. Ez az érték csupán 1,3 százalékos csökkenést jelent az előző év hasonló időszakához viszonyítva, ami sokkal jobb, mint az elemzők által várt 9 százalék.

A vártnál gyorsabban nőtt a kereslet az olyan fejlődő országokban, mint India, ahol az okostelefon-piac a második legnagyobb a világon. Kínában, Nyugat-Európában és Észak-Amerikában csökkent az okostelefon-eladás a harmadik negyedévben.

Átrendeződött a gyártók sorrendje, a Samsung visszavette az első helyet a kínai Huawei márkától (80,4 millió okostelefont adott el a dél-koreai márka, piaci részesedére 22,7 százalék,), amit megtépázott az Egyesült Államokkal vívott gazdasági háború, a kínaiak eladásai 22 százalékkal estek. Kínában viszont mindig akad másik gyártó, ami ugyanazt a minőséget hozza, csak eltérő névvel.

Esetünkben ez a Xiaomi, ami pár éve még a legolcsóbb, eldobható kategóriába tartozó telefonokat gyártotta Ázsia számára, mára viszont a globális eladási lista harmadik helyére ért fel. A Xiaomi értékesítése 42 százalékkal nőtt és ezzel a piaci részesedése érdemelte ki a bronzérmet 13,1 százalékos piaci részesedéssel.

Így most az első három helyezett mind ázsiai gyártó, a Samsung után két kínai márkával. Az Apple csak a negyedik a sorban, 10,6 százalékkal esett vissza az okostelefon-eladása, piaci részesedése pedig 11,8 százalék volt a harmadik negyedévben..

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Aviator Game ️ Perform Online Around The Official Website In India

"Perform Aviator Game Around The Official WebsiteContentAviator Game Features OfferedWhy Has Spribe, The Organization Behind The Aviator, Been So Effective? How To Experience The...

Bahis Şirketi Online Spor Bahisleri Bahis Şirketi 1xbet Com

1xbet Türkiye 1xbet Sah Sitesi Ve 1xbet Tr Ile Spor Bahisleri"ContentBet’te Bonus Almak Için Minimal Yatırım Tutarı Nedir? Bet Canlı Bahis SeçenekleriBet Mobil Uygulaması Nasıl...

Mostbet Casino Cz Oficiální Stránky Přihlášení Some Sort Of Sázky Online

A Melhor Plataforma De Apostas E Casino OnlineContentAceite Os Bônus Mostbet AgoraIosO Agente De Apostas Está Disponível Em Virtude De Dispositivos Móveis? Mobile CasinoTotalizadorInformações...

Apostas Desportivas Site De Apostas Vave Online Bónus

"Login Mostbet GuiaContentMostbet Para DispositivosAs Melhores Apostas OnlineComo Fazer O Tiro No Mostbet Through Pix? Mostbet Iphone App: Como Fazer Down Load No Android...

Recent Comments