péntek, május 9, 2025
Home Apple hírek Fantasztikus újdonságokat ígér az Apple

Fantasztikus újdonságokat ígér az Apple

A cég igazgatója egy befektetői találkozón beszélt a terveikről.

Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook az Apple Parkban megtartott éves befektetői találkozón érdekes információkat árult el a cég készülő új termékeiről.

Bár Cook óvakodott attól, hogy technikai  részletekbe bocsátkozzon, előadásából kiderült, hogy az egyik fontos újdonság egy olcsóbb MacBook lesz. Cook szerint az Apple most azon dolgozik, hogy csökkentse a MacBook Air jelenlegi, 1200 dolláros árát. Hogy mennyit sikerül lefaragnia, egyelőre kérdés, de Cook szavai alapján úgy tűnik, a cég az olcsósítás oltárán beáldozza a nagyfelbontású megjelenítőt.

Cook további „fantasztikus” termékeket helyezett kilátásba, és az Apple Watch, illetve az AirPods terén jelentős fejlesztéseket ígért.

Szeptemberben pedig jönnek az új iPhone-ok, ám Cook itt nem beszélt árcsökkentésről.

A 2018-as iPhone-eladások elmaradtak a várakozástól, és az elemzők a három új modell borsos árában látták ennek fő okát. Bár az Apple láthatólag elkötelezett aziránt, hogy megfizethetőbbé tegye kínálatát, ebben a termékkategóriában egyelőre még várat magára egy igazán radikális lépés.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Aviator Game ️ Perform Online Around The Official Website In India

"Perform Aviator Game Around The Official WebsiteContentAviator Game Features OfferedWhy Has Spribe, The Organization Behind The Aviator, Been So Effective? How To Experience The...

Bahis Şirketi Online Spor Bahisleri Bahis Şirketi 1xbet Com

1xbet Türkiye 1xbet Sah Sitesi Ve 1xbet Tr Ile Spor Bahisleri"ContentBet’te Bonus Almak Için Minimal Yatırım Tutarı Nedir? Bet Canlı Bahis SeçenekleriBet Mobil Uygulaması Nasıl...

Mostbet Casino Cz Oficiální Stránky Přihlášení Some Sort Of Sázky Online

A Melhor Plataforma De Apostas E Casino OnlineContentAceite Os Bônus Mostbet AgoraIosO Agente De Apostas Está Disponível Em Virtude De Dispositivos Móveis? Mobile CasinoTotalizadorInformações...

Apostas Desportivas Site De Apostas Vave Online Bónus

"Login Mostbet GuiaContentMostbet Para DispositivosAs Melhores Apostas OnlineComo Fazer O Tiro No Mostbet Through Pix? Mostbet Iphone App: Como Fazer Down Load No Android...

Recent Comments