Az Apple frissen bejelentett notebookja erősen megosztotta a médiát és a felhasználókat egyaránt. Egyesek az új gépet újabb úttörőnek látják, mások szerint nyílegyenesen szembefordult a felhasználókkal a vállalat és a „mi mindent megtehetünk” jegyében szembe is köpte őket. A vitát elsősorban a végletekig nyirbált csatlakozók váltották ki: a MacBook ugyanis (az audiokimenet mellett) egyetlen aljzatot kapott, ez szolgál a gép töltésére, perifériák, hálózat, videokimenet csatlakoztatására is.
Az új csatlakozó önmagában fontos újdonság, az Apple az elsők között épített noteszgépbe USB type-C portot. Erről az új szabványról itt már részletesebben írtunk, lényege, hogy egyetlen fizikai szabványba fogja össze az eddig eltérő formájú és méretű portokat, a töltőtől a videokimenetig és hagyományos USB-ig. Az újdonságok egyike, hogy már a notebookoknál is képes átvenni a töltőaljzat szerepét, egyetlen kábelen akár 100 wattos teljesítmény leadható vele 3 amperen, de a töltőképesség 5 amperig is felskálázható. Ezen felül a DisplayPort csatlakozókkal is kompatibilis, így a szabványnak megfelelő kép és hanganyag átvitelére is képes – 4K vagy akár még nagyobb felbontásban.
Elosztók és adapterek
Az új szabvány önmagában sokkal közelebb visz az igazán univerzális csatlakozó álmához, így érthető, hogy az Apple az első adandó alkalommal beépítette azt a számítógépébe. A problémát az jelenti, hogy az esztétika és letisztult ipari formaterv jegyében egyetlenegy csatlakozót kapott a MacBook, ami felhasználóbarát megoldásnak legkevésbé sem nevezhető. Itt érdemes megjegyezni, hogy a döntést a gép vékonysága egyáltalán nem indokolja, ma is vannak a piacon olyan notebookok (például a Lenovo Yoga 3 vagy az ASUS Zenbook UX305), amelyek még az új MacBooknál is vékonyabbak, azonban teljes méretű USB-portokkal és egyéb csatlakozókkal vannak felszerelve.
Tesztjeinkben a legtöbb laptopnál már akkor negatív kritikát írunk, ha egy notebook csak két USB aljzatot kap. Ennyit ugyanis már egy billentyűzet-egér párossal is el lehet foglalni, irodai munkára pedig sokan használják külső perifériákkal ezeket a gépeket. Két porttal ilyenkor már lehetetlen akár egy pendrive csatlakoztatása is. De még az ilyen gépek is kínálnak videokimentet, kártyaolvasót, Ethernet portot és természetesen dedikált töltőcsatlakozót. A felsoroltak az Apple készülékében mind egyetlen csatlakozóba tömörülnek, ez a megoldás pedig a felhasználói élmény szempontjából értelmezhetetlen.
A kedélyeket csak tovább borzolja, hogy a probléma mérsékléséhez az Apple semmilyen segítséget nem mellékel. A portot „felbontó” elosztó külön vásárolható meg, nettó 79 dollárért. Ez ráadásul mindössze egy töltő, egy HDMI és egy hagyományos USB 3.0 portra osztja szét az apró csatlakozót, ami jóindulattal sem nevezhető teljes körű megoldásnak.
A fizikai csatlakozók és elavult perifériák gyors leépítésében az Apple mindig élen járt. A cég az elsők között vezette ki a floppy meghajtót, az optikai meghajtót és számos egyéb portot is, ahogy arra a műszaki fejlődés lehetőséget adott. Az első MacBook Air például sok tekintetben úttörő volt, az Ethernet port mellett az optikai meghajtót, a FireWire csatlakozót is eltüntette és egyetlen USB-vel kínálta meg a vásárlókat. A lépést akkor hangos kritika fogadta, a gép azonban ettől jobbára függetlenül, a rendkívül gyenge processzor és az elképesztően magas ár miatt lett piaci kudarc.
Az Apple azonban nem adta fel, a gépet áttervezte, lecsökkentette az árat és újabb Intel processzorok használatával normális használatra is képessé tette – így már zajos siker lett a termék. Szempontunkból viszont fontos, hogy az áttervezés a portokat is elérte, az USB-csatlakozók számát megduplázta a gyártó, a videokimenetet relevánsabbra cserélte és beépített egy memóriakártya-olvasót is. Így, ebben a formában lett népszerű a notebook, nem eredeti, öncélúan elegáns formájában.
Van út előre, de nem ez
Az új MacBook legnagyobb problémája: a portok kiirtásával az Apple nem szolgálta a felhasználók érdekeit. Az eredmény nem a kábelrengeteg megszűnése lesz, hanem épp ellenkezőleg: az adapterek, átalakítók ezentúl kötelező kellékei lesznek minden MacBooknak. Ennek azonban nem kellene így lennie. Rendelkezésre állnak ugyanis azok a technológiák, amelyek úgy tudják kiváltani a portokat, hogy a felhasználói élmény ne csorbuljon – az igazán meglepő így inkább az, hogy ezeket az Apple nem adoptálta. Az egyik ilyen technológia a vezetéknélküli WiGig, amely 2013 óta már Dell gépekben is működik, és képes a noteszgép és a perifériák között nagy sebességű, alacsony késleltetésű kapcsolatot létesíteni. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? A WiGig képes több USB 3.0-s port, audio- és videokimenet (DisplayPort, HDMI), vagy akár az Ethernet kiváltására is – lásd részletesebben például ezt a cikket.
A WiGig beépítése mellett elfogadhatóbb lenne a portok visszavágása is. Ebben az esetben ugyanis a fizikai csatlakozók bárhol lehetnek, nem muszáj azokat a gép oldalába vágni. A csatlakozó szerepét betölthetné (szintén WiGig-en kapcsolódó) az Apple monitor, sőt, akár a töltő téglája is, amely így de facto dokkolóvá lépne előre. Ilyenre már láttunk példát, a Voodoo PC Envy 133 oldotta ezt meg szellemesen hét évvel ezelőtt.
Volt tehát lehetősége az Apple-nek arra, hogy a most törölt csatlakozókat valami igazán előremutatóval, a felhasználói élményt javító technológiával cserélje le. A formatervezési megfontolások azonban ezúttal nem társultak műszaki innovációval, ennek pedig bizony a felhasználók isszák meg a levét. Egyelőre úgy tűnik, marad a sok éve megszokott unalmas, és az egyetlen USB-C porttal már kényelmesnek sem mondható irányvonal, miszerint lényegében a Bluetooth-os egér és billentyűzet maradnak az egyedüli, vezeték nélkül használható perifériák.
Valami hasonló figyelhető meg a vállalat, a vezeték nélküli töltéshez való hozzáállásában, amely bár sok riválisánál már alapfunkciónak számít, az iPhone-okba még mindig nem jutott el – ahogy az új notebookba sem, pedig az megkülönböztethetné a terméket riválisaitól. A gyártótól mindenesetre nem idegen egyes egyébként elterjedt technológiák kései adoptálásra, ilyen volt az NFC is, amelyet csak hatodik generációs telefonjaiba épített be, ott is erősen korlátozott formában.
Lőttek a Thunderboltnak és a MagSafe-nek?
Nagy kérdés még, hogy az USB-C bevezetése vajon a végét jelenti-e a cég által korábban felkarolt Thunderbolt és Lightning csatlakozóknak. A cég az elmúlt években komoly energiát fektetett abba, hogy e technológiák körül a partnerekkel ökoszisztémát alakítson ki, vagyis piacra is kerüljenek olyan perifériák, amelyek támogatják ezeket az (amúgy nem Apple-exkluzív) szabványokat. Ez többé-kevésbé sikerült is, ma már külső merevlemezek, képernyők és egyéb perifériák tucatjai hasznának Thunderbolt csatlakozót. Az Apple a felhasználóknak is azt ígérte, hogy e szabvány a jövő, így érdemes beruházni ezekbe az eszközökbe, a hosszútávú, termékgenerációkon átívelő támogatásban biztosak lehetnek, ennek megfelelően egy ideje az összes Apple-gépben megtalálható legalább egy Thunderbolt port, a Mac Próban pedig hat (!) is helyet kapott.
Az USB-C ilyen drámai bevezetése azonban ezt az elköteleződést megkérdőjelezi, hosszú idő után ez az első Mac, amelyben nincs ilyen port, és amilyen lelkesedéssel az új szabványról beszél az Apple, könnyen elképzelhető, hogy jövőre az Air és a Pro családot is kizárólagosan erre a szabványra állítja át a cég. Hasonló a helyzet a MagSafe töltőcsatlakozók esetében is, noha itt azért vélhetően fájdalommentesebb lesz az átállás.
Merre is van előre?
A fő probléma az Apple új irányvonalával kapcsolatban, hogy úgy szakít a hagyományokkal, hogy cserébe nem kínál igazán alternatívát. Azt viszonylag biztosan ki lehet jelenteni, hogy a jövőt nem a csatlakozópaletta feláldozása jelenti, hogy cserébe egy-két millimétert le lehessen faragni a készülékházból. A WiGig, esetleg egy vezeték nélküli töltési megoldás bevezetése jóval innovatívabb lépés lett volna, a cég azonban továbbra sem nyit a hasonló technológiák felé. Egyelőre úgy látszik tehát maradnak az egyre újabb elosztók, átalakítók és az asztalon sokasodó kábelek – de legalább a készülékház vékonyabb lett.
