szerda, július 30, 2025
Home Iphone Nagy kérdés, lesz-e elég iPhone jövőre

Nagy kérdés, lesz-e elég iPhone jövőre

Az Apple a héten bejelentette az iPhone-ok gyártására vonatkozó 2021-es terveit. Noha az összesített termelés rekordközeli lehet, de az elemzők még így is azt találgatják, lehetséges-e, hogy hiány alakul ki az iPhone készülékekből.

Az Apple kedden jelentette be, hogy a jövő év első felében a tervei szerint 96 millió darab iPhone-t gyárt le. Ez az idei év első feléhez képest közel 30 százalékos növekedés lenne. A vállalat ezzel együtt közölte, 2021 egészében 230 millió iPhone gyártását tervezik. Ez 20 százalékkal haladná meg a 2019-es szintet, és megközelítené a 2015-ben elért, 231,5 millió darabos rekordot – írja a 24/7 Wall St.

A jövő év első felére vonatkozó prognózis magában foglalja az iPhone 12, iPhone 11, valamint az iPhone SE készülékek gyártásait. Egyes iparági források szerint egyébként az iPhone 12 Pro és Pro Max modellek iránt a korábban vártnál erősebb a kereslet. A „sima” 12-es modell kereslete pedig megfelel a várakozásnak, míg a 12 mini iránti kereslet némileg elmarad a várttól.

Ahogy azonban az Apple bemutatta az első 5G-kompatibilis készülékeit, jelentősen megugrott a kereslet az iPhone-ok iránt az idei első kilenc hónapban. Összesen 116 millió készüléket adtak el, ami mindössze 1 százalékkal maradt el a megelőző év azonos időszakában mérttől.

Hiány lehet okostelefonokból 2021-ben?Forrás: AFP/NurPhoto/Jaap Arriens

Mindazonáltal az új okostelefonok iránt olyan jelentős a kereslet, hogy a gyártók sokszor problémába ütköznek a gyártás során – egyes összetevőkből súlyos hiány is kialakulhat. Nem véletlen, hogy az elemzők felteszik a kérdést: a potenciális hiányok mellett elegendő-e a 96 millió iPhone-ra vonatkozó terv 2021 első felére?

A nagy kérdés az, hogy jövőre hogy alakul az okostelefonok iránti kereslet, főleg az 5G-kompatibilis készülékek növekvő népszerűsége mellett. A piac egésze egyébként az idei évtől várta a felpattanást a gyenge tavalyi eladások után, azonban ezt a koronavírus-járvány megakasztotta. Az IDC előrejelzése szerint az idei év egészében az okostelefon-piac összesített eladása (éves alapon) 9,5 százalékkal, 1,2 milliárd darabra csökkenhet.

Az átalakulást jól mutatja, hogy míg idén nagyjából 1 milliárd darab 4G-kompatibilis készüléket gyártanak, addig jövőre már 825 millió 4G-s mellett 450 millió darab 5G-s telefont szállíthatnak le a gyártók. 2023-ra pedig már 50-50 százalék lehet az eladások aránya.

Most Popular

Casino Without Swedish License 2025 » Without Spelpaus

Hitta Bästa Casinon Utan Spelpaus Hos Spelpaus Co!ContentDags Att Börja Spela Casino Utan Spelpaus! Snabbaste Metoder På Casinon För Insättningar Och Uttag Med Direktbetalning?...

Play Blackjack Online Free Of Charge 1-12 Players, Not Any Ads”

Blackjack Instantly Play Black Jack Online For Cost-free!ContentGambling GuideThe Best Real Cash On-line Blackjack Bonuses"Greatest Online Blackjack Actual Money Casino Sites & Apps To...

Download Aviator Online Sport Apk For Google Android Free Latest Version

Aviator Game Apk For Android DownloadContentDownload Aviator - Online Game Apk For AndroidTop 10 Online Casinos To Enjoy Aviator Game Throughout IndiaDifference Involving Mobile...

Machines À Sous Gratuites Pratiquer Gratuitement Sur Lucky8

Machines Some Sort Of Sous Gratuites: Amusements De Casino En Ligne En Ligne En 2025ContentCasino En Segment: Le Guide Dieses Meilleurs CasinosFootball SlotDécouvrez Les"...

Recent Comments