vasárnap, június 1, 2025
Home Apple Watch Még mindig az okosóra és a vezeték nélküli fülhallgató a sláger

Még mindig az okosóra és a vezeték nélküli fülhallgató a sláger

Mindkét kategória eladásai megugrottak, a piac magasan vezető gyártója pedig az Apple.

2020. utolsó negyedévében a viselhető eszközök eladásai éves szinten 27 százalékkal emelkedtek, az IDC piacelemző cég adatai alapján. A piac domináns uralkodója továbbra is az Apple, az összes eladott eszköz 36,2 százaléka fűződik a gyártóhoz. A legnagyobb rivális Xiaomi és Samsung 8,8 és 8,5 százalékos piaci részesedéssel bírnak.

Forrás: appleinsider

Az Apple Watch eladásai 45 százalékkal emelkedtek meg egy év alatt, az AirPods termékek eladásai pedig 22 százalékkal ugrottak meg. Az Apple a negyedik negyedév során 55,6 millió viselhető eszközt adhatott el, a Xiaomi és a Samsung 13,5 és 13 milliót. Az Apple a konkrét számokat nem hozza nyilvánosságra, de Ming-Chi Kuo elemzői becslése szerint 2020-ban összesen 90 millió AirPods fogyhatott.

Az IDC szerint 2020 slágere a vezeték nélküli fülhallgató volt. A Huawei eközben a negyedik helyre esett vissza, pedig Kínában 9,4 százalékkal növelte az eladásait a kategórián belül. A Samsung okosórák eladásai pedig visszaestek éves viszonylatban.

Most Popular

Mostbet ᐉ Bônus Para Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet On Line Casino Br

Site Estatal Da Mostbet País Brasileiro Apostas Esportivas At The Cassino No BrasilContentComo Sacar Dinheiro? Mostbet Login: CassinoBônus Na MostbetPerguntas Frequentes" "Em Relação À...

Зеркало Mostbet Как идти На Рабочий Сайт

Зеркало Мостбет Рабочее сегодняContentМостбет Зеркало Ежедневно ОбновляетсяЗачем невозможно Зеркало Мостбет?Основные преимущества Мобильного Приложения:Как сделали Ставки?Сохраняются разве Все Функции Сайта На Зеркале?Как Внести банк И...

Mostbet Gambling Establishment Cz Oficiální Stránky Přihlášení A Sázky Online”

Site Formal De Cassino On-line E Apostas Not Any BrasilContentO Cassino E Locuinta De Apostas Mostbet É Confiável? É Possível Assistir A Transmissões Ao...

Доступ ко Онлайн-логину И знаменательное Счета

Онлайн-казино И Ставки На Спорт официальному СайтContentПодарки от Mostbet!Весь Мир Ставок У Вас и Кармане"(мостбет) Mostbet Зеркало официальным Сайта Рабочее на СегодняМобильное Приложение МостбетБонусы...

Recent Comments