Nem tudott megfelelni a várakozásoknak az American Express az első negyedévben, mivel az amerikai hitelkártya-óriás a becsültnél több pénzt tett félre a törlesztéssel elmaradó kártyabirtokosok miatti esetleges veszteségeinek fedezésére.
Fotó: Shutterstock
A kitartóan magas infláció és a hitelfelvétel költségek gyors emelkedése ugyanis egyre jobban szorongatja az ügyfeleket, a New York-i székhelyű társaság 1,1 milliárd dollár tartalékot különített el erre a célra, szemben a tavalyi 33 millióval.
Az első háromhavi profit így éves alapon 13 százalékkal, 1,8 milliárd dollárra esett. Az egy részvényre vetített 2,4 dolláros eredmény ezzel messze alulmúlta a 2,66 dolláros elemzői várakozást. A kártyakibocsátó vállalat kamatkiadásokkal szűrt bevételei 22 százalékkal, 14,38 milliárd dollárra emelkedtek.
A világszerte és az Egyesült Államokban növekvő gazdasági bizonytalanság lassan utoléri az AmExet is, amely tehetősebb ügyfélkörének köszönhetően eddig jobb helyzetben volt a közvetlen riválisaihoz képest.
Figyelemmel kísérjük a külső környezet vegyes jelzéseit
– hangsúlyozta Stephen Squeri vezérigazgató egy nyilatkozatban.
A vezetőség ezzel együtt megerősítette idei eredménycélját, ami 11–11,4 dollár közötti részvényenkénti nyereséget (EPS) vetít előre. Az elemzők átlagosan 11,1 dolláros EPS-re számítanak 2023-ban.
A jelentés közzétételét követően 1,1 százalékkal kerültek lejjebb a társaság részvényei a csütörtöki hivatalos piacnyitás előtti elektronikus kereskedésben.
Az Apple új alkalmazása lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a vásárlásaikat négy egyenlő, kamatmentes részletre osszák fel, amelyek közül az utolsót csak hat hét múlva kell kifizetni, persze egyelőre csak az Egyesült Államokban. |