csütörtök, július 10, 2025
Home Iphone Autógyárat ment az iPhone gyártója

Autógyárat ment az iPhone gyártója

A Bytont 2017-ben alapították, és a kezdetektől kínai nagyvállalatok finanszírozták, ám tavaly júniusban a cég felfüggesztette a működését. A Foxconn anyagi segítségével azonban újraindulhat a munka, és ezzel az elektronikai óriáscég is közelebb kerülhet a villanyautó-piac tervezett meghódításához.

Magáról a megállapodásról egyelőre keveset tudni: a Bloomberg becslése szerint úgy 200 millió dollárral segíti a Byton feltámasztását a Foxconn, emellett azt ígérik, hogy gyártástechnológiával, illetve beszállítói kapcsolatokkal is hozzájárulnak a villanyautó-gyártó beindításához.

Egykor a BMW i részlegének korábbi vezetője, Carston Breitfeld alapította a Bytont, amely 2017 óta egy közepes méretű SUV, az M-Byte fejlesztésével foglalkozott, ez azonban mindeddig nem került gyártásba. Breitfeld időközben el is hagyta a céget, amelyben a kínai állam érdekeltségébe tartozó FAW szerzett többségi tulajdonrészt, ám úgy tűnik, a nagy kínai autógyártó sem tudta szériagyártásig juttatni a Byton első típusát.

Bár a Foxconn neve nem feltétlenül cseng ismerősen, a becslések szerint a világban eladott szórakoztató elektronikai termékek mintegy 40%-át állítja elő a cég bérmunkában: az Apple iPhone telefonjain kívül a Sony, a Nintendo, a Microsoft, a Nokia és a Blackberry egyes termékeit is a tajvani cég állítja elő. A cég tavaly saját villanyautó-alapokat mutatott be azzal a nem titkolt céllal, hogy a villanyautók piacán is jelentős szereplővé fejlődjön a következő évek során.

Most Popular

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Faça Um Login E Jogue OnlineContentApp No AndroidProcesso De Verificação Da ContaAs Melhores Apostas Online"Apostar No CybersportPrós E Contras -- Aplicativo E SiteDicas Afin...

Site Estatal Da Mostbet Brasil Apostas Esportivas E Cassino No Brasil

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentResultados E Estatísticas Da PartidaCassino Ao VivoMostbet IosComo Depositar" "Simply No Mostbet? CassinoSimplesOs Melhores Jogos Do...

Official Site

Site Oficial De Cassino Online E Apostas Zero BrasilContentApostas Ao VivoO Agente De Apostas Está Disponível Para Dispositivos Móveis? Bônus Mostbet E Ofertas PromocionaisCódigo...

Recent Comments