Óriási eredményt tudhat magáénak az Apple, lévén a szóban forgó cupertinói vállalat lett az első az USA-ban, ami megütötte a 2 billiárd dolláros értéket, ami mindössze két évvel jött azután, hogy meglett a bűvös egy billiárd.
Ez a gyakorlatban tehát azt jelenti, hogy mindössze 24 hónap leforgása alatt meg tudta duplázni saját értékét az Apple, ám azt is hozzá kell tenni, hogy világviszonylatban nem ők az elsők, akik elérték ezt. A Saudi Aramco nevű gáz- és olajóriásnak jött össze először, illetve az Aramcónak is meglett tavaly decemberben, ellenben azóta visszaesett az értékük.
2020-ban remekül teljesített a tőzsdén az Apple, konkrétan 50%-kal növelték meg a részvényeik értékét, annak ellenére, hogy a koronavírus beleköpött mindenki levesébe – írja a Financial Times. Persze még visszaeshet a kérdéses mutató, de nem úgy néz ki, hogy csökkenne a cég teljesítménye.