A nemzetközi félvezetőhiány következtében tízmillióval csökkentette megrendeléseinek számát az Apple az iPhone 13 termékcsaládra vonatkozóan.
A Bloomberg értesülései szerint 2021-re 90 millió iPhone-t gyártatott volna le az Apple a tervek szerint, azonban a chiphiány miatt csak 80 millió készülék kerülhet legyártásra.
Korábban úgy tűnt, hogy az Apple megússza az egész elektronikai piacot sújtó chiphiányt, mivel a világ legértékesebb technológiai vállalataként van olyan piaci helyzetben, hogy beszállítói a kedvében próbáljanak járni. A Broadcom és a Texas Instruments félvezetőhiány okozta csúszásai azonban az iPhone-ok OLED kijelzőjét tápláló chipek, áramellátáshoz és vezeték nélküli kommunikációhoz használt alkatrészek hiányát okozzák, így egyes készülékekre akár több hetet is várni kell majd a megrendelőknek. A nagy chipgyártók korábban arra figyelmeztettek, hogy a hiány jövő évig is eltarthat, így kialakulhatnak hasonló helyzetek a későbbiekben is.
A hír hatására az Apple részvényeinek árfolyama 1,2 százalékkal csökkent, a Fehér Ház pedig figyelmeztetést adott ki az amerikai vásárlóknak címezve, melyben arra figyelmeztetnek, a karácsonyi szezonban nem biztos, hogy mindent meg tudnak majd venni, amit akartak, de ne essenek pánikba. A Fehér Ház szerint rövid ideig tart majd ez az időszak, a gyártócégek nem ilyen bizakodók. A chiphiány nem csak az elektronikai iparágat, de az autóipart is érinti, a Skoda például múlt héten jelentette be, hogy csökkenteni kényszerült termelését.