kedd, július 8, 2025
Home Apple hírek Egy kaliforniai startuppal is tárgyalt az Apple elektromos autó gyártásáról

Egy kaliforniai startuppal is tárgyalt az Apple elektromos autó gyártásáról

Az információk szerint a Canoo skálázható járműplatformja az, amely a leginkább felkeltett az Apple érdeklődését. A platform különbözik más startupok és nagyobb autógyártók által fejlesztettektől, mivel integrálja az autó elektronikájának nagyobb részét, ami nagyobb rugalmasságot tesz lehetővé a kabin kialakításában. Ezen kívül az autók vezetéken keresztüli kormányzási technológiát használnak (kormányoszlop nélküli autók), amely szintén növeli a tervezési rugalmasságot, és még nem széles körben elterjedt megoldás az iparágban.

A források szerint a Canoo inkább preferálta volna, ha az Apple csak befektet cégbe, viszont a tárgyalások végül kudarcba fulladtak. Azóta a Canoo már tőzsdére ment egy SPAC akvizíció keretében, tehát a forrásbevonást más módon is meg tudta valósítani a cég.

Az elmúlt időszakban több forrásból is értesültünk róla, hogy az Apple-nek komoly szándékában áll belépni az elektromos autók piacára, a Hyundai múlt pénteken közölte, hogy a tárgyalások korai szakaszában jár az Apple-lel, közös elektromos autó és akkumulátor gyártásáról.

Címlapkép: Canoo

Most Popular

Official Site

Site Oficial De Cassino Online E Apostas Zero BrasilContentApostas Ao VivoO Agente De Apostas Está Disponível Para Dispositivos Móveis? Bônus Mostbet E Ofertas PromocionaisCódigo...

Faça O Get Access E Jogue Online

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Casino BrContentVale A New Pena Apostar Not Any Mostbet?"Prós Elizabeth Contras - Aplicativo E SiteMostbet...

Mostbet Brasil: Web-site Oficial, Inscrição, Bônus 15 000r$ Entrar

Apostas Desportivas Site De Apostas Vave Online Bónus"ContentProcesso De Registro Electronic VerificaçãoMostbet App Bd LoginApostas Ao VivoComo Arriesgar Na MostbetApostas Esportivas Mhh MostbetComo Obter...

Zakłady sportowe – jak grać żeby wygrać poprzez inteligentne typowanie

Zakłady sportowe – jak grać żeby wygrać poprzez inteligentne typowanieZakłady sportowe mogą być nie tylko formą rozrywki, ale także sposobem na systematyczne wygrywanie, jeśli...

Recent Comments