péntek, július 18, 2025
Home Iphone Fontos biztonsági frissítések érkeztek iPhone-ra - Napi.hu

Fontos biztonsági frissítések érkeztek iPhone-ra – Napi.hu

Tegnap jelezte az Apple, hogy szeptemberben két hibát is javítottak az iOS és az iPadOS 15-ben, amik lehetővé tették harmadik féltől származó applikációknak, hogy hozzájussanak a felhasználók adataihoz. Ugyan a patch már korábban elérhető volt, a vizsgálat csak most zárult le, és így csak most adtak ki bővebb tájékoztatást.

Az Apple nem utalt arra, hogy a hibákat kihasználva bárki is hozzáfért volna magánadatokhoz, de cáfolni sem cáfolta. A WatchOS 8-al hasonló a helyzet, valamint több operációs rendszerénél is frissítette, a biztonsági kockázatot jelentő dolgok listáját.

Kapcsolódó

A cég várakozásaitól némileg elmaradva, az iOS 15 egyelőre mindössze az utóbbi 4 évben értékesített telefonjaik 72 százalékára van telepítve. Ennél még gyengébben teljesít az iPadre készült verzió, 57 százalékkal. Ezzel szemben a 14-es verzió, már a készülékek több mint 80 százalékán megtalálható, de a jelenleg futó 15-nél, még az iOS 13 is jobban teljesített.

Az Apple eredetileg azt az ígéretet tette még júniusban, hogy folytatja az előző verzió biztonsági protokolljainak fejlesztését, de ez az opció már nem elérhető. A tegnapi napon azt nyilatkozták, hogy az iOS 14 frissítését, az elejétől fogva csak ideiglenesen tervezték folytatni.

Most Popular

Mastebol 100 mg Omega Meds : Dosage et Précautions

Le Mastebol 100 mg Omega Meds est un produit populaire parmi les athlètes cherchant à améliorer leur performance. Ce stéroïde est souvent utilisé pour...

Efectos del Drostanolone Enanthate 200 mg Cygnus en el Rendimiento Deportivo

El Drostanolone Enanthate 200 mg Cygnus es un esteroide anabólico muy popular entre los culturistas y atletas. Este producto es conocido por sus efectos...

Dosificación de DHB-MED 100: Claves para un Uso Efectivo

La dosificación de DHB-MED 100 es un aspecto crucial para obtener los resultados deseados. Este medicamento se utiliza comúnmente en el mundo del culturismo...

Propionato de Drostanolona: Comentarios y Consideraciones

El Propionato de drostanolona es un esteroide anabólico muy popular entre los culturistas y atletas. Este producto es conocido por su capacidad para aumentar...

Recent Comments