Megtagadta az Apple Daily demokráciapárti napilap főszerkesztőjének, Ryan Lawnak és az anyacég vezérigazgatójának, Csang Kim-Hungnak az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezését a hongkongi bíróság az első meghallgatáson. Az új hongkongi nemzetbiztonsági törvény alapján azzal vádolják őket, hogy idegen országgal összejátszva veszélyeztetik a nemzetbiztonságot.
A főszerkesztőt és a vezérigazgatót két napja tartóztatták le, további két szerkesztővel és egy másik vezető munkavállalóval együtt, akiket óvadék ellenében szabadon bocsátottak.
Először léptek fel a hongkongi hatóságok kifejezetten újságírói tevékenység miatt az új nemzetbiztonsági törvény alapján, amely büntetni rendeli ha valaki idegen országgal játszik össze azért, hogy Kínát az szankcióval sújtsa vagy blokád alá vonja.
Az Apple Daily 2019-ben egyértelműen a Kína befolyását megszilárdító nemzetbiztonsági törvény ellen tüntetők mellé állt, és cikkekben kérte a nemzetközi közösséget, hogy gyakoroljanak nyomást Kínára.
Az Apple Daily alapítóját, Jimmy Lait már korábban húsz hónap börtönbüntetésre ítélték a nemzetbiztonsági törvény elleni tüntetésekben játszott szerepéért, de a nemzetbiztonsági törvény alapján is vádat emelnek ellene.