szombat, december 21, 2024
Home Apple hírek Kamu, hogy a Tesla-vezér Elon Musk lehetett volna az Apple vezérigazgatója

Kamu, hogy a Tesla-vezér Elon Musk lehetett volna az Apple vezérigazgatója

Érdekes történet látott napvilágot, ugyanis a jövő hónapban jelenik meg a The Wall Street Journal újságírójának egy új könyve, mely a Power Play: Tesla, Elon Musk, and the Bet of the Century címet viseli, és leginkább a Tesla történetét, valamint a világsikerhez vezető útját foglalja össze.

A könyvet már bizonyos kritikusok olvashatták, így például a Los Angeles Times is megjelentetett róla egy kritikát, melyben felidéznek egy nagyon érdekes történetet. Ezek szerint Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója felhívta telefonon Tim Cookot, az Apple vezetőjét, és arról beszéltek, hogy az Apple megvásárolhatná az akkor még viszonylag kicsit Teslát.

Fotó / Getty images

A történet ott válik igazán érdekessé, hogy a könyv szerint Musk azt kérte, hogy ő legyen a vezérigazgató. Erre Cook azt válaszolta, hogy ez rendben van, hiszen amikor megvásárolták a Beats nevű fejhallgatókat gyártó márkát, akkor is megtartották az alapítókat, többek között a legendás rappert, Dr. Dre-t. Erre azonban Musk állítólag azt válaszolta, hogy Cook félreérti őt: nem a Tesla vezetője szeretne maradni, hanem az egész Apple vezérigazgatója szeretne lenni a felvásárlás után. A könyv azt írja, hogy Cook ezután nem éppen finom szavakkal elküldte Muskot és lerakta a telefont.

A könyvkritikát olvasva a BBC újságírója próbált utánajárni, hogy ez a történet vajon mennyire igaz, és  kiderült, hogy Musk elmondása szerint egyáltalán nem.

A Tesla vezetője azt közölte, hogy sosem beszélt Tim Cookkal, és ugyan tényleg kezdeményezett egy találkozott, ez végül sosem valósult meg, és semmilyen feltétel nem is fogalmazódott meg. Musk szerint Cook megtagadta a találkozót, ami nem is feltétlenül csoda, hiszen felidézte, hogy a Tesla akkor még a mai piaci árának mindössze 6%-át érte, tehát a techóriások viszonylatában még egy nagyon kis cég volt.

Ez az egész történet egyébként akkor játszódott le, amikor a Tesla éppen a Model 3-as autóját tervezte piacra dobni, amivel kapcsolatban egyértelmű volt, hogy meghatározza majd a cég jövőbeli sikerét, hiszen a jóval drágább Model S mellett ez jóval elérhetőbb. Mielőtt azonban bebizonyosodott a Model 3-as sikere, a Tesla elég nehéz pénzügyi helyzetbe került.

Tim Cook egyébként nem olyan rég egy interjúban is beszélt arról, hogy ugyan sosem beszélt Muskkal, azonban nagyon tiszteli a Teslát, mint vállalatot, és persze számos munkatársat csábított már el az Apple a Teslától.

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments