vasárnap, december 22, 2024
Home Apple hírek Különleges hadművelet indul az iPhone ellen

Különleges hadművelet indul az iPhone ellen

Az orosz kormányzat nem szeretne egyetlen Apple okostelefont sem látni a minisztériumi tisztségviselők kezében.

A Kommerszant tegnapi beszámolója szerint orosz kormányzati körökben kötelezően el kell majd felejteni az almás logóval ellátott mobilok használatát. Az intézkedés egy szélesebb körű kampány részének tekinthető, amelynek célja a kritikus információk „házon belül” tartása azzal, hogy szakítanak a nyugati, elsősorban amerikai technológiával. (Ennek elemei már jóval az ukrajnai konfliktus kirobbanása előtt megmutatkoztak a Microsoft programjainak kipurgálásától kezdve a saját a helyi igényeknek megfelelő táblagépek fejlesztéséig.)

A cikk az iPhone-talanítási projektről egy hónap elején tartott megbeszélésre hivatkozva számol be. Az ott elhangzottak alapján az elnöki adminisztráció tagjainak és több minisztérium munkatársainak is április 1-jéig kell megszabadulniuk a készülékektől. Azok további sorsával kapcsolatban állítólag elhangzott, hogy „dobják a kukába, vagy agyják oda a gyerekeknek”.

Az iPhone-ok helyett Android-alapú, leginkább kínai vagy orosz operációs rendszeren futó telefonokat ajánlanak a tisztviselők figyelmébe. Utóbbira példa az Aurora OS, amelyet az angolos nevű, de valójában teljesen a Rostelecom tulajdonában lévő Open Mobile Platform fejlesztett az orosz kormányzat és üzleti világ számára.

A jelentések szerint elképzelhető, hogy a tiltást a közeljövőben kiszélesítik különböző régiók és egyéb politikai, kormányzati csoportok tagjaira is. Az is valószínűsíthető, hogy az állam saját költségen állja az érintettek készülékcseréjét.

A témával kapcsolatban a Kreml szóvivője meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott. Dmitrij Peszkov leginkább azt hangsúlyozta, hogy „az okostelefonokat nem szabad hivatalos ügyekben használni”. Ebben egyébként a legfelsőbb vezető az élen jár. Vlagyimir Putyin elnök a hírek szerint egyáltalán nem használ telefont, ugyanakkor az internetre alkalmanként „ránéz”.

Nincs, de mégis van

Bár az Apple egy sor más nyugati technológiai céggel karöltve az ukrajna ellen indított tavaszi inváziót követően gyorsan felszámolta oroszországi tevékenységét. Ettől függetlenül a helyi független kereskedők a meglévő készleteket továbbra is árulták, sőt az állami áldással gőzerővel működő szürkeimportnak köszönhetően a legújabb generációs telefonokat sem lehetetlen beszerezni.

Source

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments