vasárnap, július 13, 2025
Home Iphone Már megvan, hogy fog kinézni az iPhone 14

Már megvan, hogy fog kinézni az iPhone 14

Az Apple legnagyobb beszállítója, a Foxconn megkezdte az iPhone 14 Pro próbagyártását, ami a Taiwan Economic Times jelentése szerint arra utal, hogy az Apple véglegesítette a készülék tervezését – írja a MacRumors. A lap információ szerint a Foxconn ezúttal a két magasabb kategóriás, azaz Pro modell gyártásáért fog felelni, míg az alap iPhone 14 modelleket a Luxshare fogja beszállítani. A próbagyártás során az Apple azokat a tervezés során nem észrevehető hibákat szeretné kiszűrni, amelyek a későbbiekben esetleges gondokat okoznának a sorozatgyártás megkezdése után.

Akárcsak az előző két évben, idén is négy darab új iPhone-ra számíthatunk, a szivárogtatások szerint azonban az almás cég két generáció után lemond a „mini” termékvonalról, ugyanis sem az iPhone 12 mini, sem a 13 mini nem hozta a várt eladási számokat.

A mini termékvonal helyét a belépő szintű telefonok körében is egy Max modell fogja átvenni,

így idén ősszel az iPhone 14 és 14 Max, valamint az iPhone 14 Pro és 14 Pro Max készülékeket mutatják be.

Ezek külsejéről szerencsére már egészen sok az információ – már ami a Pro modelleket illeti, a két belépő szintű mobilról ugyanis a nyilvánvalón kívül szinte semmit sem tudni, minden bizonnyal azért, mert nem készül az almás cég radikálisabb designváltásra. A nagyobb előrelépés tehát a Pro modelleknél lesz megfigyelhető, ezen mobilok esetében a szivárogtatások szerint kisebb, az androidos telefonokból már jól ismert kameraszigetre, kör alakú hangerő-szabályozó gombokra és újratervezett hangszórórácsokra lehet számítani.

az elkészült renderképek alapján az iPhone 14 Pro az iPhone 4 és a 13 Pro szerelemgyermeke lesz.

Természetesen a telefonok belsejében is lesznek frissítések, biztosra vehető, hogy mind a négy modell a legújabb, A16 Bionic csippel fog a debütálni, a MacRumors információ szerint pedig az sem kizárt, hogy az Apple a Pro modellek esetében 6 gigabájtról 8 gigabájtra emeli a memória méretét, hogy azok megegyezzenek a legújabb Samsung Galaxy S22 szériás telefonokéval.

A szeptemberi bemutatóig azonban még sokat kell várni, szerencsére azonban már márciusban befuthat egy teljesen új iPhone; ide kattintva mindent megtudhat a hamarosan megjelenő, harmadik generációs iPhone SE-ről.

Most Popular

Sterydy anaboliczne online – co warto wiedzieć?

W ostatnich latach obserwujemy rosnącą popularność sterydów anabolicznych, które są często stosowane w celu zwiększenia masy mięśniowej, poprawy wydolności oraz skrócenia czasu regeneracji. Jednak...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentThe Safety And Reliability Associated With Mostbet In BangladeshComo Fazer Apostas Not Any Mostbet? Métodos Seguros...

„Logon Mostbet Guia

Mostbet Apostas Esportivas & CassinoContentFutebolAvaliações E Opiniões Sobre UsuáriosOpções Bancárias Na Mostbet"guia De Login MostbetConstrutor Sobre ApostasIosApostas Online Em Esportes Populares No BrasilAceite Operating...

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apk

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apkتعتمد سياسات الخصوصية في تطبيق 1xbet apk على كيفية جمع واستخدام وحماية بيانات المستخدمين. هذا الموضوع حيوي لأي...

Recent Comments