Pedig már az Apple tavaly kiadott és idén érkező csúcsmobiljai sem kicsik.
Az idén szeptemberben bemutatkozó iPhone 15 mobilok hardveres fejlesztése már befejeződött, a partnereivel együtt az Apple jó ideje a tömeggyártásuk beindításával van elfoglalva, ennek megfelelően most befutottak az első hírek a jövőre érkező iPhone 16 mobilcsaládról.
Idén elméletileg nem változik a Pro modellek kijelzőméreteForrás: Apple
A pletykálást ezúttal a közismert Ross Young indította, a Display Supply Chain Consultants elemzője szerint a jövő évi iPhone 16 Pro és iPhone 16 Ultra modellek enyhén eltérő képarányú, továbbá nagyobb átlójú érintőkijelzőket kaphatnak, az értesüléseket iparági forrásból szerezte. Konkrét számokat nem volt hajlandó megosztani, de az egyik twitteres követőjének spekulációjára azt írta, hogy rendkívül közel jár az általa hallottakhoz, ezek szerint az iPhone 16 Próba 6,4 hüvelykes, az iPhone 16 Ultrába pedig 6,9 hüvelykes megjelenítő kerülhet.
Ennek megfelelően az iPhone 16 Ultra kijelzőjének mérete már a táblagép kategória határát súrolhatja, kontextusként a jelenlegi iPhone 14 Pro és iPhone 14 Pro Max ilyen sorrendben 6,1″-es és 6,7″-es kijelzőket kaptak, az átlójuk nem változik majd az idei iPhone 15 Pro és iPhone 15 Ultra utódaikban.
További összehasonlítási alapként a Galaxy S23 Ultrában 6,8 hüvelykes panel található, így akár az androidos konkurencián is túltehet az Apple, noha klasszikusan nem arról ismert, hogy a kijelzőátló tekintetében beleállna a riválisokkal való méretháborúba.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!