péntek, július 11, 2025
Home Iphone Tovább emelkedik az új iPhone-ok vételára

Tovább emelkedik az új iPhone-ok vételára

A jelentések szerint az emelkedő anyagköltségek és az 5G miatt az iPhone 12 széria drágább lesz, mint az iPhone 11 sorozat. Még töltő nélkül is.

Eddig mindenhol arról pletykáltak, hogy az iPhone 12 sorozat tartja az iPhone 11 széria árait, vagyis változatlan összegek mellett jönnek az új modellek, sőt, talán még 50 dollárral olcsóbb is lesz az alap iPhone 12, mint a legolcsóbb iPhone 11.

Nehéz volt elhinni ezeket a híreket, főleg azoknak az időkben, amikor az androidos gyártók is rákaptak a 800 eurós középárazásra és az 1000-1400 eurós prémium mobilokra.

Forrás: the verge

A legutóbbi jelentések már arról szólnak, hogy az iPhone 12 mobilok vételára emelkedik, annak ellenére is, hogy a dobozból az EarPods fülhallgatót és a töltőt is kihagyják, vagyis ezeket is külön kell majd megvenni, ha valaki nem tart otthon többet is. A fórumokon eddig abban reménykedtek az emberek, hogy ennek hála majd csökkennek az árak.

Az árak viszont állítólag emelkednek, egy iPhone 12-t ugyanis 50 dollárral többe kerül összerakni, mint egy iPhone 11-et, a tippek alapján az 5G-s alkatrészek és az új OLED-kijelző miatt. Az iPhone 12 alapmodell indulóára így 749 dollár lehet, ez Európában az adók miatt 800 euró fölé is kúszhat.

Áremelés ide vagy oda, az Apple csak idén eladna 80 milliót az új iPhone-okból, de a partnerei állítólag nem tudnak majd eleget gyártani a készülékekből.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Alle Aktuell Boni Darüber Hinaus Promo Codes

Vulkan Las Vegas Bonus » Seven Codes & Gutschein Ohne EinzahlungContentWie Funktioniert Der Promo Code Bei Vulkan Vegas? Promo Requirements Sind Hilfreich – Schlagen...

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet On Line Casino Br

Faça To Login E Jogue OnlineContentDetalhes Para Contato Do Suporte Da MostbetCadastro Through Redes SociaisBenefícios Exclusivos Para BrasileirosE-sports E Apostas Virtuais Na Casa Para...

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Faça Um Login E Jogue OnlineContentApp No AndroidProcesso De Verificação Da ContaAs Melhores Apostas Online"Apostar No CybersportPrós E Contras -- Aplicativo E SiteDicas Afin...

Recent Comments