péntek, április 25, 2025
Home Apple Watch 2024-ben jöhet a vérnyomásmérős Apple Watch?

2024-ben jöhet a vérnyomásmérős Apple Watch?

Ugyan tavaly a Nikkei írt már róla, hogy az Apple vérnyomásmérő integrálásán dolgozik az Apple Watch órába, a Bloomberg elemzője szerint ez még csak távlati terv, vagyis leghamarabb 2024-ben valósulhat meg. Mark Gurman szerint az Apple Watch Series 8 idén bővített és fejlesztett tevékenységkövetést kínál majd, köztük testhőmérséklet mérésével, de a vérnyomásmérés még odébb van. A 2022-es óra kapcsán Gurman azt jósolja, az új szenzorral a szoftver képes lesz követni a gyógyszeres kezeléseket, viselőjük testének adatai alapján pedig akár figyelmeztetni is tudja majd a pácienst, hogy ha úgy észleli, szükség van a gyógyszeres segítségre. Az FDA által jóváhagyott gyógyszereket az iPhone kamerájával a csomagolás vonalkódját leolvasva lehet majd hozzáadni az Egészség alkalmazáshoz, ezek alapján fogja tudni az óra is követni a kezelést. Arról egyelőre nincs hír, hogy az Egyesült Államokra exkluzív képességről van-e szó, Gurman viszont azt biztosan állítja, hogy az új funkciók majd egy későbbi frissítéssel érkeznek majd a hardver bemutatását követően.

A testhőmérsékletet mérő szenzorral a menstruációs cikluskövetés is fejlődhet, állítólag az új óra az adatok alapján segít majd előre jelezni a menstruációs ciklus kezdetét, valamint kiszámolja a teherbe esésre legvalószínűbb időszakokat is.

Két éve tudja követni az Apple Watch a havi ciklusokat.
Két éve tudja követni az Apple Watch a havi ciklusokat. (forrás: AppleInsider) [+]

A Bloomberg és a Wall Street Journal belső forrásokra hivatkozva egybevágóan azt állítja, az Apple már teszteli a vérnyomásmérős órát, viszont egyelőre nem elég pontosak a kütyü által biztosított adatok ahhoz, hogy a termék piacra kerüljön. A cégtől Gurman szerint nem folyamatos vérnyomáskövetésre képes eszközre kell számítani, az Apple Watch csak arra utaló jeleket venne észre, hogy ha valakinek magas a vérnyomása.

A képen látható Apple Watch Series 7-re nagyon hasonlít majd az új változat is.
A képen látható Apple Watch Series 7-re nagyon hasonlít majd az új változat is. [+]

A szoftveres újdonságokról a júniusi WWDC-n már megmutathat párat az Apple, ezek között lehet a gyógyszeres kezelések követése és a fejlesztett menstruációs naptár. Emellett a watchOS 9-es rendszerben bővülhet a követhető tevékenységek köre, új számlapok jöhetnek az órákra és kaphat egy felújított energiatakarékos módot is az eszköz, amivel ki lehet jelölni a használni kívánt alkalmazásokat, a többit pedig letiltja az óra, így üzemideje kitolható lesz többre, mint másfél nap. Őszre pedig új Watch SE-t és ütésálló kiadást jósolnak.

Most Popular

sharing wife with freind, gangbanged a paralyzed girl

legalporno full scene The Stepbrother’s “Help” Was Far...

Mostbet Cz Casino Oficiální Stránky Přihlášení A New Sázky Online”

Site Oficial De Cassino Online E Apostas No BrasilContentUsabilidade Da PlataformaStáhnout Soubor Apk Pro AndroidRegistro De Conta Mostbet No BrasilMostbet Apostas – O Web...

Будущее букмекерских контор в условиях цифровой трансформации

Будущее букмекерских контор в условиях цифровой трансформацииЦифровая трансформация кардинально изменяет букмекерскую индустрию, предоставляя как новые возможности, так и различные вызовы. Букмекерские конторы сталкиваются с...

Cassino Online & Apostas Esportivas Internet Site Oficial

Mostbet Apostas Desportivas E Casino Online Site Oficial No País Brasileiro Obter Bônus 1600 R$ EntarContentMostbet LoginBônus De Boas-vindas Em Virtude De E-sports E...

Recent Comments