péntek, május 9, 2025
Home Apple hírek Letartóztattak egy férfit, aki egy Apple AirTaggel követte a párját

Letartóztattak egy férfit, aki egy Apple AirTaggel követte a párját

Ezúttal nem jó célra használták az Apple trackerét.

Az Apple tavaly piacra dobott Bluetooth-követője, az AirTag már többször bizonyította, hogy hasznos kis eszköz, hiszen nem csak a dívány alá becsúszott kulcscsomók megtalálására alkalmas, hanem lényegében bármiére, korábban például egy ellopott kerékpárt is sikerült visszaszerezni a segítségével.

Mindazonáltal visszaélésekről is szép számmal hallani, a The New York Times decemberi cikke például rámutatott, hogy az autótolvajok is előszeretettel használják az almás követőt a kinézett járművek szemmel tartására. Most egy újabb érdekes ügy látott napvilágot, ahol szerepet kapott az AirTag.

Elsőként egy helyi lap írta meg, hogy Connecticutban letartóztatták a 27 éves Wilfred Gonzalezt, miután egy „családon belüli incidenshez” kiérkezve a nyomozók egy AirTaget találtak a (feltételezhető) párja kocsijában, amit az áldozat állítása szerint azért helyezett oda, hogy kövesse a mozgását. Gonzalez később 10 ezer dolláros óvadék megfizetésével távozhatott, tárgyalására márciusban kerül sor.

Az eset azért is figyelemre méltó, mert az Apple egyébként értesítést küld, ha egy másik emberhez tartozó AirTag van a közelünkben, így megeshet, hogy a nő tudott a követőről, de magától nem merte eltávolítani. Ez viszont csak találgatás, a szűkszavú rendőrségi beszámoló alapján pedig nem is lehet többet kihámozni az ügyből.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Most Popular

Aviator Game ️ Perform Online Around The Official Website In India

"Perform Aviator Game Around The Official WebsiteContentAviator Game Features OfferedWhy Has Spribe, The Organization Behind The Aviator, Been So Effective? How To Experience The...

Bahis Şirketi Online Spor Bahisleri Bahis Şirketi 1xbet Com

1xbet Türkiye 1xbet Sah Sitesi Ve 1xbet Tr Ile Spor Bahisleri"ContentBet’te Bonus Almak Için Minimal Yatırım Tutarı Nedir? Bet Canlı Bahis SeçenekleriBet Mobil Uygulaması Nasıl...

Mostbet Casino Cz Oficiální Stránky Přihlášení Some Sort Of Sázky Online

A Melhor Plataforma De Apostas E Casino OnlineContentAceite Os Bônus Mostbet AgoraIosO Agente De Apostas Está Disponível Em Virtude De Dispositivos Móveis? Mobile CasinoTotalizadorInformações...

Apostas Desportivas Site De Apostas Vave Online Bónus

"Login Mostbet GuiaContentMostbet Para DispositivosAs Melhores Apostas OnlineComo Fazer O Tiro No Mostbet Through Pix? Mostbet Iphone App: Como Fazer Down Load No Android...

Recent Comments