szerda, július 30, 2025
Home Apple Watch Szégyen, hogy milyen gyorsan lemerülnek egyes okosórák

Szégyen, hogy milyen gyorsan lemerülnek egyes okosórák

A szivárgások szerint a Google Pixel Watch okosóra is legfeljebb egy napig húzza majd egy feltöltéssel.

Miközben egyes gyártók okosórái több mint két hétig is kihúzzák egy feltöltéssel, a Samsung Galaxy Watch 4 vagy az Apple Watch Series 7 esetében általában csak egyetlen nap jön össze (de más népszerű okosórákra is igaz ez). Ezért folyamatos kritikák érik az óriáscégeket, a sorba azonban a szivárgások szerint a Google is feliratkozhat.

Google Pixel WatchForrás: Google

A Google Pixel Watch okosóra idén ősszel érkezik, akkumulátora állítólag 300 mAh-s lesz, mindez pedig a 9to5Google forrásai szerint legfeljebb egy napos üzemidőt lesz elegendő. Ráadásul minden verzióban ugyanekkora lesz az energiaforrás (az Apple Watch Series 7-be 309, a Galaxy Watch 4-be 361 mAh-s került).

Az persze még kérdés, hogy az egy nap minden funkcióval vagy kikapcsolt opciókkal jön-e össze, de az már jól látszik, hogy sajnos kevés csúcsmodellnél szempont a jó üzemidő. A Google esetében még rosszabb, hogy állítólag 1 óra 50 perc kell majd a Pixel Watch feltöltéséhez, ami még az Apple órájánál mérthez képest is lassabb tempót jelent.

Most Popular

Casino Without Swedish License 2025 » Without Spelpaus

Hitta Bästa Casinon Utan Spelpaus Hos Spelpaus Co!ContentDags Att Börja Spela Casino Utan Spelpaus! Snabbaste Metoder På Casinon För Insättningar Och Uttag Med Direktbetalning?...

Play Blackjack Online Free Of Charge 1-12 Players, Not Any Ads”

Blackjack Instantly Play Black Jack Online For Cost-free!ContentGambling GuideThe Best Real Cash On-line Blackjack Bonuses"Greatest Online Blackjack Actual Money Casino Sites & Apps To...

Download Aviator Online Sport Apk For Google Android Free Latest Version

Aviator Game Apk For Android DownloadContentDownload Aviator - Online Game Apk For AndroidTop 10 Online Casinos To Enjoy Aviator Game Throughout IndiaDifference Involving Mobile...

Machines À Sous Gratuites Pratiquer Gratuitement Sur Lucky8

Machines Some Sort Of Sous Gratuites: Amusements De Casino En Ligne En Ligne En 2025ContentCasino En Segment: Le Guide Dieses Meilleurs CasinosFootball SlotDécouvrez Les"...

Recent Comments