vasárnap, július 13, 2025
Home Macbook A Pro modellekhez hasonló dizájnt és M2-es lapkát kapott az új MacBook...

A Pro modellekhez hasonló dizájnt és M2-es lapkát kapott az új MacBook Air

Az Apple a tegnapi, fejlesztőknek szóló konferenciájának nyitóeseményén lerántotta a leplet az M1 utódjának szánt M2-es rendszerchipről, amely teljesítmény szempontjából alig (a CPU 18, a GPU pedig 35%-kal erősebb, mint az előző generációban), energiahatékonyság terén viszont jelentősen fejlődött. Az M2-t az Apple a 13 hüvelykes, Touch Barral szerelt, „régi” dizájnos MacBook Próban is elérhetővé tette, amelynek alapára 649 990 forint, de emellett bemutatták az új generációs MacBook Airt is, amelynek lekerekített külseje inkább a 14 és 16 hüvelykes Pro modellekére hasonlít.


[+]

Az új Air elődjéhez hasonlóan passzív hűtést kapott, a ventilátor zaját tehát még nagy terhelés mellett sem kell elviselnünk, helyette élvezhetjük a négy hangszórós, Dolby Atmos támogatással rendelkező, beépített hangrendszert, amelyhez három zajszűrős mikrofon és egy 3,5 milliméteres jack kimenet is tartozik. A mindössze 11,3 mm magas gépház oldalaira odafért még két Thunderbolt 4 port is, a töltést pedig a mágnesesen rögzíthető, harmadik generációs MagSafe csatlakozón keresztül végezhetjük el, ha épp másra használnánk a két Thunderboltot. A 18 órás üzemidővel rendelkező géphez kiviteltől függően egy 30 vagy 35 wattos, egy, illetve két Type-C kimenettel ellátott töltőfejet kapunk, de felár ellenében rendelhetünk egy 67 wattos megoldást is, amelynek használatával már a gyorstöltés is támogatott.


[+]

A notebookot kinyitva alul a TouchID-val és háttérvilágítással, illetve Force Touch trackpaddel kiegészített Magic Keyboard billentyűzetet találjuk, még a ház felső részét a 13,6 hüvelykes, 2560×1664 pixel felbontású IPS megjelenítő foglalja el. A panel pixelsűrűsége 224 PPI, maximális fényereje pedig 500 nit, a P3 színtértámogatásról és a True Tone funkció támogatásáról pedig talán már nem is kell külön megemlékeznünk, hiszen az Apple eszközei esetében ezek szinte mindig adottak. Ahogy az a képeken is látható, a beépített, immár Full HD felbontású webkamera egy, az állapotsávba belógó szenzorszigeten kapott helyet.


[+]

Ez sok embernél kizáró ok lehet, véleményünk szerint viszont használat közben egyáltalán nem zavaró, hiszen, ahogy a nagyobb modellek esetében sem, úgy itt sem a hasznos területből vettek el helyet a mérnökök, hanem egyszerűen csak kitöltötték kijelzővel a webkamerától balra és jobbra eső területeket, ezzel dedikált helyet adva az állapotsávnak.


[+]

Az ezüst, asztroszürke, csillagfény és éjfekete színekben elérhető, modelltől függően 8-24 GB memóriával, valamint 256 GB és 2 TB közötti kapacitású tárolóval rendelkező, új Apple MacBook Air a gyártó tervei szerint a következő hónapban lesz elérhető hazánkban, 599 990 forintos alapáron.

Most Popular

Sterydy anaboliczne online – co warto wiedzieć?

W ostatnich latach obserwujemy rosnącą popularność sterydów anabolicznych, które są często stosowane w celu zwiększenia masy mięśniowej, poprawy wydolności oraz skrócenia czasu regeneracji. Jednak...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentThe Safety And Reliability Associated With Mostbet In BangladeshComo Fazer Apostas Not Any Mostbet? Métodos Seguros...

„Logon Mostbet Guia

Mostbet Apostas Esportivas & CassinoContentFutebolAvaliações E Opiniões Sobre UsuáriosOpções Bancárias Na Mostbet"guia De Login MostbetConstrutor Sobre ApostasIosApostas Online Em Esportes Populares No BrasilAceite Operating...

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apk

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apkتعتمد سياسات الخصوصية في تطبيق 1xbet apk على كيفية جمع واستخدام وحماية بيانات المستخدمين. هذا الموضوع حيوي لأي...

Recent Comments