hétfő, július 7, 2025
Home Apple hírek Ismét győzelmet aratott az Apple az Epic Games elleni perben

Ismét győzelmet aratott az Apple az Epic Games elleni perben

Másodszor is az Apple került ki győztesen a Fortnite fejlesztőjével szemben, de azért a felperes sem teljesen vigasztalan.

A Fortnite mögött álló Epic Games még 2020-ban perelte be az Apple-t, arra hivatkozva, hogy a cég versenyellenes magatartást valósít meg az App Store alkalmazásbolt üzemeltetésének módjával. Az Epic elsősorban két dolgot nehezményezett: azt, hogy a cupertinóiak csak a saját, 30%-os jutalékot vonó fizetési rendszerüket engedélyezik a platformon, valamint azt, hogy az androiddal ellentétben teljesen tiltják a harmadik felek által üzemeltetett alkalmazásboltok használatát az iOS-es eszközökön.

Az ügyben először 2021 szeptemberében született ítélet, amelyben az eljáró Yvonne Gonzales Rogers 10 kérdésből 9 esetében az Apple-nek kedvező döntést hozott, egyetlen pontban viszont a Fortnite fejlesztőjét jutalmazta. Ebben előírta az almás cégnek, hogy engedélyeznie kell, hogy az alkalmazások fejlesztői külsős fizetési felületekre, például a saját weboldalukra tereljék a vásárlókat, kikerülve az App Store jutalékrendszerét.

A végszó ellen mindkét cég fellebbezett, az újabb ítéletre pedig egészen eddig kellett várni, ám végül ez sem hozott változást a dolgok állásában. A Bloomberg beszámolója szerint az Egyesült Államok Kilencedik Kerületi Fellebbviteli Bírósága ugyanis helybenhagyta az elsőfokú döntést, így továbbra is az Apple tekinthető a közel 3 éve húzódó jogi háború győztesének.

A másodfokon eljáró, három bíróból álló testület lényegében elfogadta azt az érvelést, hogy az Apple stratégiájának szerves részét képezi a „fallal körülvett kert” (walled garden) elv, ennek értelmében pedig Tim Cookék nem valósítanak meg versenyellenes magatartást, amikor szigorúan szűrik az iOS-en telepíthető alkalmazásokat.

„Az Apple világossá teszi, hogy a biztonsági és adatvédelmi funkciók javításával a fogyasztói keresletet használja ki, és megkülönbözteti termékeit a versenytársakétól – ezek a célok egyértelműen versenybarát indokok.”

– mondta a testület. A cupertinóiak „elsöprő győzelemként” értékelték a másodfokú döntést, az Epic Gamesnek kedvező egyetlen pont kapcsán viszont még mindig nem értenek egyet a bírók véleményével, ezért „további felülvizsgálatot” fontolgatnak. Ami a felperest illeti, az Epic-vezér Tim Sweeney a Twitteren üdvözölte, hogy az ítélet legalább „felszabadítja” az iOS-fejlesztőket, akik a fizetési átirányítás lehetővé tételével közvetlenül köthetnek üzletet a vásárlókkal.

Mint ismert, a per közvetlen előzménye az volt, hogy az Epic Games 2020 nyarán elindította a saját, kedvezőbb árakat kínáló fizetési rendszerét az iOS-es Fortnite-ban, amire az Apple a milliók által kedvelt játék törlésével reagált. A Fortnite azóta is hiányzik az App Store-ból, de Sweeney egy korábbi nyilatkozata alapján elképzelhető, hogy az idén visszatér az alkalmazásboltba.

A Bloomberg elemzője, Mark Gurman értesülései szerint eközben az Apple az iOS 17-tel engedélyezni fogja a külsős alkalmazásboltok használatát az iPhone-okon, igazodva az EU által elfogadott Digitális piacokról szóló jogszabály szigorú versenyjogi előírásaihoz.

Ha többet szeretnél tudni az üzleti világról, vagy az IT területén akarsz dolgozni, akkor kövesd a legfontosabb híreket!

Source

Most Popular

Faça O Get Access E Jogue Online

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Casino BrContentVale A New Pena Apostar Not Any Mostbet?"Prós Elizabeth Contras - Aplicativo E SiteMostbet...

Mostbet Brasil: Web-site Oficial, Inscrição, Bônus 15 000r$ Entrar

Apostas Desportivas Site De Apostas Vave Online Bónus"ContentProcesso De Registro Electronic VerificaçãoMostbet App Bd LoginApostas Ao VivoComo Arriesgar Na MostbetApostas Esportivas Mhh MostbetComo Obter...

Zakłady sportowe – jak grać żeby wygrać poprzez inteligentne typowanie

Zakłady sportowe – jak grać żeby wygrać poprzez inteligentne typowanieZakłady sportowe mogą być nie tylko formą rozrywki, ale także sposobem na systematyczne wygrywanie, jeśli...

Glory Casino App For Ios & Android Os Download Latest Version

Download Glory Casino Apk: Enjoy Cell Phone Casino AppContentIntuitive User InterfaceHow To Withdraw Money By Means Of The Glory On Line Casino App? General...

Recent Comments