szombat, május 10, 2025
Home Macbook A tulajdonosa ölében gyulladt ki a MacBook Pro

A tulajdonosa ölében gyulladt ki a MacBook Pro

Látványos füstfelhő keretében távozott a túlvilágra.

Az akkumulátorokat használó eszközök kifejezetten biztonságok, szerencsére rendkívül ritkák a telepek zárlatossá válásából fakadó tűzesetek. Egy White Panda nevet használó lemezlovas a héten csatlakozott a szerencsétlenül járt kevesek táborához, az ölében füstölni kezdett és kigyulladt a MacBook Pro laptopja.

Apple MacBook ProForrás: veeterzy / Pexels

A beszámolója szerint a laptopot épp rendeltetésszerűen használta, bedugott töltő mellett. Egyszer csak mindkét oldalán füst kezdett kiszökni, mire gyorsan letette a padlóra. Ezután sokkal sűrűbbé vált a füst, pattanásokat hallott, és rövid időre konkrétan lángok is felcsaptak, amelyek aztán maguktól kihunytak. A baleset során nem sérült meg senki, de keletkezett egy kis kár a verandán, ahova kipaterolta az eszközt.

White Panda körülbelül egy órával az incidens után visszavitte az akkor már nagyjából lehűlt laptopot a helyi Apple Store-ba, ahol berakták az eszközt egy tűzálló dobozba azzal, hogy csak 24 óra múlva tudják megkezdeni a vizsgálatát. Az ígérettel ellentétben a bolt nem hívta vissza másnap, azonban a férfi érdeklődésére kiderült, hogy a szokásosnál magasabb szinteken foglalkoznak az esettel, az Apple öt napon belül tájékoztatja a részletekről.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Télécharger 1xbet Application

Télécharger 1xbet Apk Dernière Version Pour Android Et Ios"ContentBet App FeaturesComparaison Entre Los Angeles Version Mobile Ni Site Et L’application 1xbetBet Serve Ios —...

Glory Casino App Download For Google Android Start Now

"Fame Casino App Obtain Glory Casino Down Load Apk For Android And IosContentGlory Gambling Establishment Design And InterfaceGlory Casino Application Download For IosHow Will...

1win Argentina Durante 2025 Disfruta Entre Ma Mejor Páginas Para Apuestas

1win Obtén Un 500% En Tu Primer Depósito En 1win ArgentinaContentProceso De Verificación De Cuenta En 1win Y SeguridadGuía Em Virtude De Descargar E...

„Welcome Bonus And Promo Codes For Players Through N1bet Casino Australia

N1 Casino Overview 2025 Bonuses, Rotates & Games"ContentHow In Order To Beat Wagering Demands At An On The Web CasinoBonus TermsThird Deposit BonusSecurityGet Your...

Recent Comments