péntek, július 18, 2025
Home Macbook Javítja a 2016-os, 13 hüvelykes Macbook Pro kijelzőjének problémáit az Apple

Javítja a 2016-os, 13 hüvelykes Macbook Pro kijelzőjének problémáit az Apple

Hirdetés

Az Apple bejelentette, hogy a 2016-os, 13 hüvelykes Macbook Pro gépek állítólag kis részénél a megjelenítő háttérvilágítása nem működik megfelelően, ezen belül is a vonalak jelenhetnek meg rajta, vagy akár elsötétülhet. A problémát a kijelzőt és az alaplapot összekötő kábel okozza, amely a notebook folyamatos felnyitásától egyszerűen megsérülhet, és egy idő után már nem tudja ellátni a feladatát.

Az érintett számítógépeket a legegyszerűbben az Apple menüben az „A Mac névjegye” menüponton belül lehet beazonosítani, ahol az alábbi két jelölés egyikének kell szerepelnie:

  • MacBook Pro (13 hüvelykes, 2016, négy Thunderbolt 3 port)
  • MacBook Pro (13 hüvelykes, 2016, két Thunderbolt 3 port)
Amennyiben nem a fenti szövegek vannak ott, akkor nincs további teendő, ellenkező esetben viszont az adott gép érintett lehet, ha 2016 októbere, illetve 2018 februárja között gyártották.
Ha a fenti hibajelenségek megjelennek, akkor az Apple azt térítésmentesen javítja a kijelölt szervizpartnereknél.

Most Popular

Mastebol 100 mg Omega Meds : Dosage et Précautions

Le Mastebol 100 mg Omega Meds est un produit populaire parmi les athlètes cherchant à améliorer leur performance. Ce stéroïde est souvent utilisé pour...

Efectos del Drostanolone Enanthate 200 mg Cygnus en el Rendimiento Deportivo

El Drostanolone Enanthate 200 mg Cygnus es un esteroide anabólico muy popular entre los culturistas y atletas. Este producto es conocido por sus efectos...

Dosificación de DHB-MED 100: Claves para un Uso Efectivo

La dosificación de DHB-MED 100 es un aspecto crucial para obtener los resultados deseados. Este medicamento se utiliza comúnmente en el mundo del culturismo...

Propionato de Drostanolona: Comentarios y Consideraciones

El Propionato de drostanolona es un esteroide anabólico muy popular entre los culturistas y atletas. Este producto es conocido por su capacidad para aumentar...

Recent Comments