péntek, május 9, 2025
Home Apple hírek Az Apple megmutatta az első olyan Mac gépeket, amelyekbe a saját chipj

Az Apple megmutatta az első olyan Mac gépeket, amelyekbe a saját chipj

Az Apple szeptemberben új Apple Watch okosórát és iPadeket, majd októberben iPhone 12 mobilokat villantott, a november pedig a Macekről szól. A cég az idei WWDC fejlesztői konferencián beszélt arról első ízben, hogy fontos korszak következik: váltanak az Intel processzorokról a saját tervezésű, addig Apple Silicon néven emlegett chipre, és elsőként egy új Mac képviseli majd az új irányvonalat. Azt is hozzátették, hogy az első ilyen modellek már idén piacra kerülhetnek, a kérdés már csak az volt, hogy pontosan mikor és mit is tudnak majd.

A cupertinóiak november 10-én, nem meglepő mód egy keddi napon meg is mutatták a kütyüket, és egyben arra is fény derült, hogy mit lehet várni a végül M1 névre keresztelt processzortól. Az Apple saját chipjével a cég várakozásai szerint hatékonyabb lesz a gép energiafogyasztása, ami nem megy a teljesítmény rovására, sőt. A saját chip lehetővé teszi, hogy javuljon az energiamenedzsment, az üzemidő, további biztonsági fejlesztésel épüljenek be mélyebben a rendszerbe, illetve a gépi tanulás is finomodjon. De az Apple említ még jobb képfeldolgozást, és még grafikai teljesítményt is.

Az már nem okozott nagy meglepetést, hogy érkezik egy 13 colos MacBook Air, ami a cég állítása szerint kilencszer gyorsabb lesz elődjénél – igaz, pontos számokat nem közöltek. 8 magos M1 processzor hajtja majd, amihez variációtól függően 256/512 GB tárhely társul. Ez persze hatással lesz az árak alakulására is: előbbi felállásban 429 990 forintot, valamint 529 990 forintot kell érte kicsengetni. Annyit még tudni, hogy az új Air 18 órán át használható egy feltöltéssel, és rendkívül csendes a hűtés, gyakorlatilag semmit nem lehet hallani a processzor ventilátor nélküli  hőelvezetése miatt.

13 colos új MacBook Pro. Fotó: Getty Images

Érkezik egy új MacBook Pro is, szintén 13 colos méretben, ami álítólag 2,8-szor gyorsabb a jelenlegi generációs változatnál, a mostani legnépszerűbb windowsos laptopokhoz képest pedig háromszor fürgébb. Szintén 18 óra nyüstölést bír egy feltöltéssel. Már a magyar árakat is tudni: a 8GB RAM-ot és 256 GB tárhelyet kínáló alapmodell 549 990 forinttól vásárolható, aki pedig a legdurvább 16 GB RAM/2 TB tárhely variációra vetett szemet, annak 949 990 forintot kell szánnia.

A harmadik bejelentett,  8 magos M1-es processzorral hajtott modell pedig a Mac Mini legújabb változata, ami ránézésre nagyon is hasonlít a 2018-as verzióra, változások leginkább csak belül történtek. Az Apple újragondolta a hőelvezetést, aminek köszönhetően a modell csendesebbé vált, és persze már a saját chip dolgozik benne. A 8 GB RAM/256 GB tárhelyes változata 309 990 forintos árcímkét kapott.

A két laptop és az új Mac Mini nálunk novembertől 17-től kaphatóak az Apple magyar oldala szerint.

Mac Mini. Fotó: Getty Images

(Kiemelt kép: AFP)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Aviator Game ️ Perform Online Around The Official Website In India

"Perform Aviator Game Around The Official WebsiteContentAviator Game Features OfferedWhy Has Spribe, The Organization Behind The Aviator, Been So Effective? How To Experience The...

Bahis Şirketi Online Spor Bahisleri Bahis Şirketi 1xbet Com

1xbet Türkiye 1xbet Sah Sitesi Ve 1xbet Tr Ile Spor Bahisleri"ContentBet’te Bonus Almak Için Minimal Yatırım Tutarı Nedir? Bet Canlı Bahis SeçenekleriBet Mobil Uygulaması Nasıl...

Mostbet Casino Cz Oficiální Stránky Přihlášení Some Sort Of Sázky Online

A Melhor Plataforma De Apostas E Casino OnlineContentAceite Os Bônus Mostbet AgoraIosO Agente De Apostas Está Disponível Em Virtude De Dispositivos Móveis? Mobile CasinoTotalizadorInformações...

Apostas Desportivas Site De Apostas Vave Online Bónus

"Login Mostbet GuiaContentMostbet Para DispositivosAs Melhores Apostas OnlineComo Fazer O Tiro No Mostbet Through Pix? Mostbet Iphone App: Como Fazer Down Load No Android...

Recent Comments