csütörtök, július 10, 2025
Home Apple hírek A Cydia beperelte az Apple-t az App Store uralma miatt

A Cydia beperelte az Apple-t az App Store uralma miatt

Trösztellenes pert indított a Cydia az Apple ellen, mert igazságtalannak tartja az App Store monopóliumát.

A Cydia alapítója, Jay Freeman trösztellenes pert indított az Apple ellen, mert szerinte az App Store alkalmazásbolt monopolhelyzetben van, ha az iOS-re való szoftverterjesztésről van szó. A per célja az, hogy idővel a fejlesztők máshol is közzé tehessék iOS-re a szoftverjeiket, valamint ezekért pénzt kaphassanak, más alkalmazásboltból is.

Forrás: cydia

A Cydia a tisztességes verseny visszaállítását és az Apple által okozott károk megtérítését kéri. Maga a Cydia egy évvel az App Store előtt, 2007-ben indult el, és alapvetően a jailbreakelt iPhone-ok alapértelmezett szoftverterjesztő platformja lett. Az App Store indulásával hamar háttérbe szorították, a jailbreakeléssel együtt. A Cydia egyébként 2018. decemberében állította le a vásárlási lehetőséget, az áruháza viszont még elérhető jailbreakelt eszközökről.

Utóbbiak technikailag legálisak a mai napig is, de az Apple használati és garanciális feltételeit már megszegik. A Cydia szerint az Apple szándékosan nyomta el őket, és vélhetően azért most jött a per, mert folyamatosak a nagy trösztellenes vizsgálatok a tech óriásokkal szemben.

Most Popular

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Faça Um Login E Jogue OnlineContentApp No AndroidProcesso De Verificação Da ContaAs Melhores Apostas Online"Apostar No CybersportPrós E Contras -- Aplicativo E SiteDicas Afin...

Site Estatal Da Mostbet Brasil Apostas Esportivas E Cassino No Brasil

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentResultados E Estatísticas Da PartidaCassino Ao VivoMostbet IosComo Depositar" "Simply No Mostbet? CassinoSimplesOs Melhores Jogos Do...

Official Site

Site Oficial De Cassino Online E Apostas Zero BrasilContentApostas Ao VivoO Agente De Apostas Está Disponível Para Dispositivos Móveis? Bônus Mostbet E Ofertas PromocionaisCódigo...

Recent Comments