péntek, július 18, 2025
Home Apple hírek A Squid Game sikerén felbuzdulva a Netflix 2,5 milliárd dollárt fektet dél-koreai…

A Squid Game sikerén felbuzdulva a Netflix 2,5 milliárd dollárt fektet dél-koreai…

A Netflix a következő négy évben 2,5 milliárd dollárt (mintegy 855 milliárd forintot) fektet be dél-koreai filmekbe és sorozatokba. Az amerikai vállalat szerint ez kétszerese annak az összegnek, amit az elmúlt hét évben beruháztak az ázsiai országban.

LOS ANGELES, CA - October 26, 2017: Ted Sarandos at the premiere for Netflix's Ted Sarandos, a Netflis társ-vezérigazgatója
Fotó: Shutterstock

Azért tudjuk ezt meglépni, mert bízunk abban, hogy a dél-koreai szórakoztatóipar továbbra is népszerű történeteket fog gyártani

 – jelentette ki Ted Sarandos, a Netflix társ-vezérigazgatója. Hozzátette: a koreai sorozatok világszerte közkedveltek, így a távol-keleti ország iránt is nőtt az érdeklődés, valamint az állam vezetése is támogatja az iparágat. Sarandos közleménye azt követően lett nyilvános, hogy találkozott Jun Szogjol dél-koreai elnökkel Washingtonban, az államfő egyhetes amerikai látogatása során – írja a Variety.

Koreai hullámnak (Hallyu) nevezik azt a jelenséget, ami a dél-koreai kultúra, főleg a filmek, a sorozatok, a videójátékok és zenék külföldi terjeszkedését jelenti, így például a K-pop együttesek már nemcsak Ázsiában kedveltek, hanem nyugaton is. A legfrissebb kormányzati adatok szerint 2021-ben a zenei tartalmak, videójátékok és filmek exportja rekordot döntött, és 12,4 milliárd dollárt tett ki.

A távol-keleti országban készült Nyerd meg az életedet (Squid Game) a 2021-es megjelenés után négy hét alatt 142 millió háztartásban nézték meg világszerte, ezzel a Netflix történetének legnézettebb tartalma lett. Más sorozatok is népszerűek, például a Dicsőség (The Glory) vagy a Physical 100 nevű valóságshow. A streamingszolgáltató lépésére akkor kerül sor, amikor más globális szereplők, a Disney+ és az Apple TV+ is megpróbálnak a koreai műsorok kibővített kínálatával több nézőt szerezni.

A legnépszerűbb streamingszolgáltatók

A streamingpiacot elemző cég, a FlixPatrol adatai szerint a szektort 230,9 millió előfizetővel a Netflix vezeti, amit az Amazon Prime Video követ 200 milliós bázissal. A harmadik helyen a több mint 161 millió felhasználóval büszkélkedő Disney+ található. Egyre terjeszkednek az ázsiai szolgáltatók is, a Tencent Video 124 millió feliratkozóval a negyedik helyen van, míg a kínai Google, a Baidu platformja (iQIYI) 101 millió előfizetőt tud magáénak.

Ha országok szerint nézzük, akkor a Netflix 78 államban számít piacvezetőnek, elsősorban Európában, Latin-Amerikában és Ausztráliában népszerű, míg az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban az Amazon Prime Video a legkedveltebb. Kínában a Tencent Video, Oroszországban a KinoPoiszk, Indiában a Disney+ áll az első helyen. Vannak régiós jellegzetességek is, például Észak-Afrikában a Shadid, Délkelet-Ázsiában az iFlix a domináns. Dél-Koreában a Netflix legnépszerűbb, a fiatalok körében pedig az átlagot meghaladóan kedvelik.

Dollármilliárdokkal rövidítik meg a Netflixet a zugnézők

Hideg zuhanyként érte a piacot a Netflix minden várakozástól elmaradó negyedéves gyorsjelentése. A befektetők elégedetlenek a jelszómegosztás miatt a céget érő veszteség felszámolásának tempójával, s a százmillió zugnézőből mielőbb előfizetőket szeretnének faragni. Viszont a jelszómegosztások visszaszorításával nagyobb pluszbevételek és többletnyereség csak később keletkezik.

 

Source

Most Popular

Mastebol 100 mg Omega Meds : Dosage et Précautions

Le Mastebol 100 mg Omega Meds est un produit populaire parmi les athlètes cherchant à améliorer leur performance. Ce stéroïde est souvent utilisé pour...

Efectos del Drostanolone Enanthate 200 mg Cygnus en el Rendimiento Deportivo

El Drostanolone Enanthate 200 mg Cygnus es un esteroide anabólico muy popular entre los culturistas y atletas. Este producto es conocido por sus efectos...

Dosificación de DHB-MED 100: Claves para un Uso Efectivo

La dosificación de DHB-MED 100 es un aspecto crucial para obtener los resultados deseados. Este medicamento se utiliza comúnmente en el mundo del culturismo...

Propionato de Drostanolona: Comentarios y Consideraciones

El Propionato de drostanolona es un esteroide anabólico muy popular entre los culturistas y atletas. Este producto es conocido por su capacidad para aumentar...

Recent Comments