péntek, május 9, 2025
Home Apple hírek A "tigris" stratégiával nyomná le az Apple-t a Samsung - NapiDroid

A „tigris” stratégiával nyomná le az Apple-t a Samsung – NapiDroid

Friss értesülések szerint a Samsung 40 vezető munkatársa gyűlt össze egy megbeszélés erejéig Las Vegasban, még közvetlenül az idei CES expó előtt. A találkozó témája a vállalat jövője az USA-ban és az ott elfoglalt piaci pozíciója volt. Roh Tae-moon felfedte az idei évre a vonatkozó haditervet, amelynek célja, hogy a Samsung uralja az észak-amerikai piacot, csökkentse a lemaradást az Apple mögött, és rekord eredményeket produkáljon. 

A The Korea Herald információi szerint az új üzleti stratégia öt fontosabb pontot követ, ezekből áll össze a neve is, vagyis a “TIGER”. Ez valószínűleg nem véletlen, ugyanis 2022 egybeesik a kínai naptárban a vízi tigris évével. Szóval ezen a bizonyos Las Vegas-i találkozón részt vettek a Samsung felső vezetői, Han Jong-hee, Roh Tae-moon és Park Hark-kyu is. Utóbbi például azért lehet igazán fontos szereplő, mert miután összevonták a Samsung mobilos és informatikai részlegeit, a létrejött divíziónak ő lett a vezetője.

Tehát a Samsung “tigris módjára szeretné elejteni” a legfőbb konkurensét a hazájában. A taktika lényegében öt elemből áll, ezek a következők:

  • Valódi No. 1 márkává válni minden termékkategóriában
  • Növelni a Samsung gyártmányú prémium (600 dollár fölötti) mobilok piaci részesedését
  • Csökkenteni a piaci lemaradást az Apple-lel szemben
  • Horizontális terjeszkedés új termékekkel, többek között vezeték nélküli fülhallgatókkal
  • Rekordévet elérni az elvárások túlteljesítésével

Az eredeti angol szövegből így áll össze a “TIGER”:

  • Become the True No.1 brand in all product categories
  • Improve the market share of premium phones priced $600 and up
  • Narrow the Gap with Apple
  • Expand horizontally with new products, including wireless earbuds
  • Top a Record year and exceed expectations

Ambícióban nincs hiány az itt látható célkitűzések alapján, de egyáltalán nem tűnik lehetetlennek ezen pontok egy részének, vagy akár az összesnek a megvalósítása. Az egyik legfontosabb fegyverük a hajlítható készülékek lesznek, amelyek legutóbbi generációja képes volt új amerikai vásárlókat állítani a Samsung oldalára.

A tavalyi harmadik negyedévben az Apple ugyan növelte a részesedését 3 százalékkal az USA-ban, de a Samsung éves szinten 5 százalékkal csökkentette az almás gyártó és a köztük húzódó szakadékot. A vizsgált időszakban az Apple az USA piacának 42 százalékát tudhatta magáénak, miközben a Samsung 35 százalékot szerzett meg. A különbség tehát nem olyan nagy, így aztán éles küzdelemre lehet számítani a két gigász között az idei év során.

Forrás: Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

Most Popular

Aviator Game ️ Perform Online Around The Official Website In India

"Perform Aviator Game Around The Official WebsiteContentAviator Game Features OfferedWhy Has Spribe, The Organization Behind The Aviator, Been So Effective? How To Experience The...

Bahis Şirketi Online Spor Bahisleri Bahis Şirketi 1xbet Com

1xbet Türkiye 1xbet Sah Sitesi Ve 1xbet Tr Ile Spor Bahisleri"ContentBet’te Bonus Almak Için Minimal Yatırım Tutarı Nedir? Bet Canlı Bahis SeçenekleriBet Mobil Uygulaması Nasıl...

Mostbet Casino Cz Oficiální Stránky Přihlášení Some Sort Of Sázky Online

A Melhor Plataforma De Apostas E Casino OnlineContentAceite Os Bônus Mostbet AgoraIosO Agente De Apostas Está Disponível Em Virtude De Dispositivos Móveis? Mobile CasinoTotalizadorInformações...

Apostas Desportivas Site De Apostas Vave Online Bónus

"Login Mostbet GuiaContentMostbet Para DispositivosAs Melhores Apostas OnlineComo Fazer O Tiro No Mostbet Through Pix? Mostbet Iphone App: Como Fazer Down Load No Android...

Recent Comments