vasárnap, július 13, 2025
Home Apple hírek Amazon, Apple, Google - a világ három legértékesebb márkája

Amazon, Apple, Google – a világ három legértékesebb márkája

A Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat „BrandZ Top 100 Most Valuable Global Brands” felmérése szerint az Amazon értéke tavaly 64 százalékkal, 683,85 milliárd dollárra nőtt. A második legértékesebb márka továbbra is az Apple, 612 milliárd dollárral (+74 százalék).

A tavalyi negyedik helyről az idén a harmadikra jött fel a Google, amelynek a márkaértéke 42 százalékkal, 458 milliárd dollárra emelkedett. Eközben a harmadik helyről a negyedikre csúszott vissza a Microsoft 410,27 milliárd dollár márkaértékkel, ami 26 százalék növekedés 2020-hoz viszonyítva. A lista további hat helyezettje között van a kínai Tencent, amely két helyet javítva az ötödik helyre erősödött (204,93 milliárd dollár, +60 százalék), és szintén két helyet javítva a hatodik a Facebook (226,74 milliárd dollár, +54 százalék).

A hetedik az Alibaba (196,91 milliárd dollár, +29 százalék), a nyolcadik pedig a Visa (191,285 milliárd dollár, +2 százalék). A tízes lista kilencedik helyezettje a McDonlad’s (154,92 milliárd dollár, +20 százalék), a tizedik pedig a MasterCard (112,88 milliárd dollár, +4 százalék).

A százas listán a Tesla márkaértéke nőtt a legnagyobb mértékben, 275 százalékkal, 43 milliárd dollárra, ami a 47. helyre volt elég. A listára 13 cég került fel először, rögtön a 12. helyet szerezte meg a Nvidia (105 milliárd dollár), az 52. a Zoom (37 milliárd dollár), az Advanced Micro Devices az 57. lett (33 milliárd dollár), a Spotify pedig a 99. (19 milliárd dolláros márkaértékkel).

A listán szereplő száz márkának az összesített értéke 42 százalékkal, 7000 milliárd dollárra nőtt. A BrandZ Top 100 tanulmányt a WPP marketing és márkatanácsadó, valamint cége, a Kantar Millward Brown készíti 2006 óta, akkor a 100 vezető márka értéke 1400 milliárd dollár volt.

Most Popular

Sterydy anaboliczne online – co warto wiedzieć?

W ostatnich latach obserwujemy rosnącą popularność sterydów anabolicznych, które są często stosowane w celu zwiększenia masy mięśniowej, poprawy wydolności oraz skrócenia czasu regeneracji. Jednak...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentThe Safety And Reliability Associated With Mostbet In BangladeshComo Fazer Apostas Not Any Mostbet? Métodos Seguros...

„Logon Mostbet Guia

Mostbet Apostas Esportivas & CassinoContentFutebolAvaliações E Opiniões Sobre UsuáriosOpções Bancárias Na Mostbet"guia De Login MostbetConstrutor Sobre ApostasIosApostas Online Em Esportes Populares No BrasilAceite Operating...

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apk

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apkتعتمد سياسات الخصوصية في تطبيق 1xbet apk على كيفية جمع واستخدام وحماية بيانات المستخدمين. هذا الموضوع حيوي لأي...

Recent Comments