csütörtök, július 10, 2025
Home Apple hírek Az Apple is szankcionálja Oroszországot

Az Apple is szankcionálja Oroszországot

Az Apple nem ad el több terméket Oroszországban, és a szolgáltatásait is korlátozza, válaszul Oroszország ukrajnai inváziójára.

Ukrajna Putyin parancsára történő lerohanása óta a nyugati cégek egymás után jelentik be Oroszországgal szembeni szankcióikat, illetve az országból történő kivonulásukat. Ugyan az Apple nem szeretné elveszteni megszerzett pozícióját az orosz piacon, bejelentette, hogy szünetelteti a termékek értékesítését az országban, és egyéb szankciókkal is igyekszik aláásni az orosz kormány működését.

A BBC közlése szerint az Apple Pay és egyéb szolgáltatások, mint például az Apple Maps korlátozottan működnek csak, utóbbi a felhasználók biztonsága érdekében letiltotta az élő forgalmi adatok közlését Ukrajnában, hogy azokat ne tudják harcászati célokra felhasználni. Ezt a lépést egyébként egy másik népszerű térképes alkalmazás, a Google Térkép is meglépte ugyanezen okokból kifolyólag.

Mihajlo Fedorov ukrán miniszterelnök-helyettes, aki a digitális fejlesztésért felelős miniszteri posztot is betölti, korábban a Twitteren fordult segítségért az Apple-höz, amelyben azt kérte, hogy a cég ne értékesítsen tovább Oroszországban, valamint a szolgáltatásaiból és alkalmazásokat árusító boltjából, az App Store-ból is zárja ki az országot.

A Reuters beszámolójából kiderül, hogy az orosz felhasználók kedden még hozzá tudtak férni az Apple online áruházaihoz, ám az iPhone-vásárlások már kudarcba fulladtak, a rendszer ugyanis azt jelezte, hogy a készülékek nem szállíthatók.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Most Popular

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Faça Um Login E Jogue OnlineContentApp No AndroidProcesso De Verificação Da ContaAs Melhores Apostas Online"Apostar No CybersportPrós E Contras -- Aplicativo E SiteDicas Afin...

Site Estatal Da Mostbet Brasil Apostas Esportivas E Cassino No Brasil

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentResultados E Estatísticas Da PartidaCassino Ao VivoMostbet IosComo Depositar" "Simply No Mostbet? CassinoSimplesOs Melhores Jogos Do...

Official Site

Site Oficial De Cassino Online E Apostas Zero BrasilContentApostas Ao VivoO Agente De Apostas Está Disponível Para Dispositivos Móveis? Bônus Mostbet E Ofertas PromocionaisCódigo...

Recent Comments