péntek, május 9, 2025
Home Macbook eMAG: Világszinten zsugorodott a PC-piac

eMAG: Világszinten zsugorodott a PC-piac

A chiphiány visszaszorulása nyomán a notebookok ára tavaly az inflációs hatás ellenére sem nőtt, hanem csökkent a magyar piacon, ezért míg a globális PC-piac az előzetes forgalmi adatok szerint csökkent, az eMAG-nál emelkedtek a számítógép-eladások.

Budapest, 2023. február 28.  Míg globális szinten tavaly jóval kevesebb PC fogyott, mint egy évvel korábban, az eMAG-nál a világpiaci trendek egyelőre nem érzékeltették hatásukat: mind a notebookok, mind az asztali PC-k forgalma erős maradt.

Világszerte csökkentek, az eMAG-nál nőttek a PC-eladások

A Gartner tanácsadó cég nemrég publikált, előzetes forgalmi adatokon alapuló elemzése szerint 16,2 százalékos csökkenést szenvedett el a piac 2021-hez képest – leginkább a szokásosnál jóval gyengébb karácsonyi forgalom miatt. 2021 utolsó negyedévéhez képest ugyanis 2022 végén 28,5 százalékkal kevesebb új számítógép talált gazdára világszerte – ilyen magas negyedéves csökkenést a kilencvenes években megalapított Gartner munkatársai még sosem mértek.

Az eMAG ezzel szemben 2022-ben csaknem 20 százalékkal több – mintegy 33 ezer darab – notebookot adott el az előző évhez képest – a hordozható számítógépekből tavaly csaknem ugyanannyi fogyott, mint 2020-ban, amikor a pandémia nyomán bevezetett távmunka és távoktatás miatt rengetegen vásároltak PC-ket. Tavaly az eMAG-nál értékesített PC-k mintegy 80 százaléka volt notebook, és csupán a fennmaradó 20 százalék asztali számítógép.

“Az, hogy a kedvezőtlen gazdasági helyzet közepette is erősek voltak a PC-eladások az eMAG-nál, annak köszönhető, hogy a tavalyi év második felére visszaszoruló globális chiphiány hatására nagyon jó árú modellek jelentek meg – különösen a noteszgépek között. Így állt elő az a különleges helyzet, hogy míg más tartós fogyasztási cikkek ára az infláció hatására emelkedett, a laptopok ára csökkenhetett – így számos vásárlónk dönthetett új gép megvásárlása mellett” – mondta el Hüse Tamás, az eMAG IT üzletágának vezetője.

Ilyen PC-t választottak az eMAG vásárlói

Az eMAG-nál a legnagyobb számban a 15,6 colos, full-HD képernyővel szerelt Intel Core i3/AMD Ryzen 3 processzorral rendelkező notebookokat vásárolták tavaly, a legnépszerűbb gyártó az Asus, a HP és a Lenovo volt – a harmadik legnépszerűbb laptopként viszont az M1-lapkával szerelt, 13 colos Apple Macbook Air szerepelt.

Az asztali gépek közül kiemelten jól fogytak a minigépek (Apple mac mini és a Zotac hasonló gépei), illetve a HP és Dell monitorral egybeépített desktop gépei a normál méretű házba szerelt hagyományos PC-k mellett. Bár a gamer termékek közül a notebookok és a kiegészítők (egér, billentyűzet, headset) a legnépszerűbbek, az eMAG-nál a 2022-es top 10 desktop gép egyike egy Asus ROG gamer konfiguráció volt.

Like this:

Like Loading…



Source

Most Popular

Aviator Game ️ Perform Online Around The Official Website In India

"Perform Aviator Game Around The Official WebsiteContentAviator Game Features OfferedWhy Has Spribe, The Organization Behind The Aviator, Been So Effective? How To Experience The...

Bahis Şirketi Online Spor Bahisleri Bahis Şirketi 1xbet Com

1xbet Türkiye 1xbet Sah Sitesi Ve 1xbet Tr Ile Spor Bahisleri"ContentBet’te Bonus Almak Için Minimal Yatırım Tutarı Nedir? Bet Canlı Bahis SeçenekleriBet Mobil Uygulaması Nasıl...

Mostbet Casino Cz Oficiální Stránky Přihlášení Some Sort Of Sázky Online

A Melhor Plataforma De Apostas E Casino OnlineContentAceite Os Bônus Mostbet AgoraIosO Agente De Apostas Está Disponível Em Virtude De Dispositivos Móveis? Mobile CasinoTotalizadorInformações...

Apostas Desportivas Site De Apostas Vave Online Bónus

"Login Mostbet GuiaContentMostbet Para DispositivosAs Melhores Apostas OnlineComo Fazer O Tiro No Mostbet Through Pix? Mostbet Iphone App: Como Fazer Down Load No Android...

Recent Comments