csütörtök, július 10, 2025
Home Apple hírek Évek óta nem történt ilyen az Apple-lel | 24.hu

Évek óta nem történt ilyen az Apple-lel | 24.hu

Az Apple minden más gyártónál több okostelefont adott el 2020 utolsó negyedévében – írja a Gartner piacelemző friss jelentése. A techcég közel 80 millió eszközt szállított le, ezzel pedig átvette a dél-koreai Samsung első helyét, amely évek óta tartotta erős pozícióját. A jelentés kiemeli: 2016 óta nem volt rá példa, hogy az Apple az első helyen végezzen.

A Gartner elemzése szerint a cupertinói cég számára erős volt az ünnepi időszak, főleg az 5G-s iPhone 12 modellekre volt nagy kereslet. Ez azért is szép eredmény, mert az új széria nem is volt hozzáférhető a vásárlók számára az egész vizsgált periódus alatt, csak októberben dobták piacra a készülékeket. A számok egyben mutatják, hogy az Apple a konkurenseknél eredményesebb birkózott meg a koronavírus-járvány mobilpiacra gyakorolt hatásaival.

Hozzá kell tenni: a teljes 2020-as évet tekintve azért a Samsung megőrizte vezető pozícióját, de jelentősen (12 százalékot) csökkentek az értékesítései az előző évhez képest.

Most Popular

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Faça Um Login E Jogue OnlineContentApp No AndroidProcesso De Verificação Da ContaAs Melhores Apostas Online"Apostar No CybersportPrós E Contras -- Aplicativo E SiteDicas Afin...

Site Estatal Da Mostbet Brasil Apostas Esportivas E Cassino No Brasil

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentResultados E Estatísticas Da PartidaCassino Ao VivoMostbet IosComo Depositar" "Simply No Mostbet? CassinoSimplesOs Melhores Jogos Do...

Official Site

Site Oficial De Cassino Online E Apostas Zero BrasilContentApostas Ao VivoO Agente De Apostas Está Disponível Para Dispositivos Móveis? Bônus Mostbet E Ofertas PromocionaisCódigo...

Recent Comments