vasárnap, július 13, 2025
Home Apple hírek Hamarosan bámulhatjuk az Apple kevert valóságát

Hamarosan bámulhatjuk az Apple kevert valóságát

A jelentések szerint végülis júniusban, a WWDC-n mutatja be az Apple a kevert valóságra építő headsetet.

Igen régóta emlegetik már a kevert valóságra építő Apple headsetet, azonban ez mindig csak késett és késett. Most arról szólnak a szivárgások, hogy végre idén júniusban, a WWDC fejlesztői konferencián bemutatja az Apple a 2015 óta fejlesztett terméket. Eredetileg tavaly júniusban rántották volna le róla a leplet, majd januárra, tavaszra és júniusra halasztották a bemutatót.

Mindez persze csak belsős információkból derült ki, de legalább úgy tűnik, nem kell tovább várni, sikerül majd javítani a hardveres és szoftveres hibákat. A megjelenés persze odébb lesz (de még idén), júniusban csak a bemutató esedékes. És az informátorok még most is arra figyelmeztetnek, változhatnak a tervezett időpontok.

Apple ParkForrás: getty images

A jelentések szerint az Apple azt reméli, ez lesz a következő nagy dobása, ezzel csökkenti majd a függőségét az iPhone-okkal és azok eladásaival szemben, valamint növeli tovább árbevételét. Állítólag annyira bíznak ebben, hogy a termékek zöme csak minimális frissítést kap idén.

Nagy kérdés, hogy sikerül-e, hiszen az átlagfelhasználókat, tömegeket, eddig egyetlen ilyen headset sem érdekelte. Majd az Apple feltalálja a csodát? És ad mindenki ezért 3000 dollárt?

Source

Most Popular

Sterydy anaboliczne online – co warto wiedzieć?

W ostatnich latach obserwujemy rosnącą popularność sterydów anabolicznych, które są często stosowane w celu zwiększenia masy mięśniowej, poprawy wydolności oraz skrócenia czasu regeneracji. Jednak...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentThe Safety And Reliability Associated With Mostbet In BangladeshComo Fazer Apostas Not Any Mostbet? Métodos Seguros...

„Logon Mostbet Guia

Mostbet Apostas Esportivas & CassinoContentFutebolAvaliações E Opiniões Sobre UsuáriosOpções Bancárias Na Mostbet"guia De Login MostbetConstrutor Sobre ApostasIosApostas Online Em Esportes Populares No BrasilAceite Operating...

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apk

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apkتعتمد سياسات الخصوصية في تطبيق 1xbet apk على كيفية جمع واستخدام وحماية بيانات المستخدمين. هذا الموضوع حيوي لأي...

Recent Comments