vasárnap, július 13, 2025
Home Apple hírek Harmadával több telefont rendelt az Apple

Harmadával több telefont rendelt az Apple

2018 óta csökkentek az eladások, de jövőre becélozták a rekordév eredményét.

Az Apple tervei szerint 96 millió telefont gyártatna 2021 első felében, ami 30 százalékos növekedést jelent az idei évhez képest – értesült a Nikkei Asia. A rendelés nemcsak az új iPhone 12-eseket, de a 11-eseket és az SE-ket is tartalmazza, teljesítésével azonban az egész iparágat sújtó alkatrészhiány miatt problémák adódhatnak.

A cupertinói cég tervei szerint régi és új telefonokból összesen mintegy 230 eszközt gyártana 2021-ben. Ez 20 százalékos növekedést jelentene 2019-hez képest.

 

Egy meg nem nevezett beszállító szerint:

„Az iPhone 12 Pro és iPhone 12 Pro Max jobban fogy, mint gondoltuk, az iPhone 12 a várakozásoknak megfelelően teljesít, az iPhone 12 mini viszont elmarad a várakozásoktól.”

Az Apple telefoneladásai 2018–19-ben és 2020 első kilenc hónapjában csökkentek. Ha a minden a most napvilágra került tervek szerint alakul, az idén kis híján beállíthatják a 2015-ös év 231,5 milliós abszolút eladási rekordját.

A cég emellett agresszívan fokozta az új saját tervezésű M1 chippel gyártott MacBookok gyártását is. A járvány okozta a ellátási nehézségeket az iPad-alkatrészek (chipek) telefonokhoz való átcsoportosításával igyekszik megoldani az Apple.

Piaci elemzők szerint a pozitív kilátások ellenére a Huawei visszaesésével keletkezett piaci szeletért folyó harcot nem az Apple fogja nyerni, ott ugyanis nagyon erős verseny alakult ki a Samsung, a Xiaomi és az Oppo részvételével.

(Borítókép: NurPhoto / Getty Images Hungary)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Sterydy anaboliczne online – co warto wiedzieć?

W ostatnich latach obserwujemy rosnącą popularność sterydów anabolicznych, które są często stosowane w celu zwiększenia masy mięśniowej, poprawy wydolności oraz skrócenia czasu regeneracji. Jednak...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentThe Safety And Reliability Associated With Mostbet In BangladeshComo Fazer Apostas Not Any Mostbet? Métodos Seguros...

„Logon Mostbet Guia

Mostbet Apostas Esportivas & CassinoContentFutebolAvaliações E Opiniões Sobre UsuáriosOpções Bancárias Na Mostbet"guia De Login MostbetConstrutor Sobre ApostasIosApostas Online Em Esportes Populares No BrasilAceite Operating...

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apk

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apkتعتمد سياسات الخصوصية في تطبيق 1xbet apk على كيفية جمع واستخدام وحماية بيانات المستخدمين. هذا الموضوع حيوي لأي...

Recent Comments