csütörtök, február 13, 2025
Home Iphone Három napot is kibír víz alatt egy iPhone!

Három napot is kibír víz alatt egy iPhone!

TECH HÍREK – Az Apple terméke tartósnak nevezhető, holott nem néz ki annak (egy ágyra dobás fél méterről betörheti a kijelzőjét szerencsétlenebb esetben).

Az elektromos eszközök esetében a víz általában nem a legjobb hatással van a készülékekre. De azért van olyan kivétel, amin meglepődhetünk. Most például Tom Adams sztorija okozhat meglepetést: az Egyesült Államok Idaho államában a Snake folyóba ejtette a mobilját. Itt talán nem ostobaság, ha úgy gondolta ő is, hogy annak az iPhone-nak annyi, de nem: „az almafon” az esélyekkel szembe szállva túlélt három napot a folyó mélyén!

Egy helyi tudósítás szerint Adams a feleségével és a barátaival kajaktúrára indult a Snake folyón június 12-én, de a Tilden-híd hajós rámpájához közel felborult. Ekkor a folyó elnyelte a mobilt, a kulcsait, a horgászbotját és a pénztárcáját. Adamsen mentőmellény volt, így gond nélkül a partra úszott, de azért bátortalan lett, hiszen néhány értéktárgya a vízbe pottyant.

Három nappal később, 15-én viszont úgy döntött, hogy visszamegy a Bingham megyei mentőbúvár alakulattal, mert ők beleegyeztek az elveszett tárgyak felkutatásába. Az iPhone-t meg is találták, három méterrel a víz alatt… és a vasárnapi ébresztő riasztás révén lelték meg Adams telefonját! Jack Lusk volt a szerencsés megtaláló, és ő a kulcsokat is megtalálta 20 perc alatt. Adams meglepődötten tapasztalta, hogy az iPhone még mindig működőképes volt (és ez teljesen jogos reakció).

A legújabb iPhone IP68-as értékeléssel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy kb. két méteres vízben akár harminc percet is kibírhat. A fél óra és a három nap között viszont ég és föld a különbség, és mindezt egy folyóban elérni abszolút komoly eredménynek tekinthető. Az Apple egy tartós készüléket alkotott.

Forrás: WCCFTech

Spread the love

Most Popular

Application Premier Bet Apk Android, Ios, Mac Et Laptop Or Computer Betmaker

"télécharger Premier Bet Apk Télécharger L'application Most Recognized BetContentCanal+ Côte-d’ivoire Proposition Une Salle Multimédia À La Pouponnière Thérèse Houphouët-boigny D’adjaméPremier Guess Méthode De DépôtQuel...

Гама Казино На кварплату Официальный Сайт Gama Casino, Зеркало и Вход В Игровые Автоматы Gama Casino В 2023

официальный Сайт Gama Casino Играть Онлайн а Слоты Через рабочее ЗеркалоContentдругие Акцииизвестные Игровые АвтоматыНа День Рождения ИгрокаQ: Как Пополнить Счет В Гама Казино?Мобильная Версия...

Casino Oyunları: Slot, Black Jack Ve Rulet Oyna

Betgit Giriş: Yüksek Oranlar Canlı Bahis Sitesi Casino OyunlarıContentEn Çok Kazandıran Casino OyunlarıCasino Oyunları Nelerdir? Masa Oyunları- Canlı Casino OyunlarCasino Sitelerine Üye OlEn Güncel...

Masal Bet Türk Casinos Masalbet Giriş Bakalar And Associates, P A

Masalbet ️ Masal Bet CasinoContentMasal BetMasalbet Casino ÖzellikleriGeniş Spor Ve Bahis SeçenekleriCasino Mobil Uygulaması Nasıl İndirilir Empieza KurulurMasalbet Resmi Sitesi – Türk Oyuncular Için...

Recent Comments